8.rész, visszaemlékezés 8

Na halihó!

Itt van a beígért rész, mivel már sokkal többen írtatok, mint szoktak. ^^ Imádlak titeket, köszönöm, remélem ez a rész is tetszeni fog! Kérem ám a véleményeket! ;)

A csajszira való szavazást már le is veszem, marad az eredeti Lori. :) Köszi ezt is! A szereplők bővültek és bővülni fognak, remélem az is tetszik. :)

Nem húzom az időt, továbbra is áll a nyerés lehetősége, és ha ugyanígy komiztok, holnap is hozok új részt.

Puszi: Lori ^^

Megugrottam ijedtemben, a szívemhez kaptam, és azonnal hátrafordultam.

— B*szd meg! Nem vagy normális Louis, a frászt hoztad rám — förmedtem rá. Próbáltam lenyugodni, és lassabban venni a levegőt, de már azt fontolgattam, hogy hogy bosszulom ezt meg.
— Bocsi, nem tudtam, hogy ilyen rossz a lelkiismereted — vigyorodott el a bunkó visszaszólása után.
— Menj a fenébe — csaptam meg kacagva a vállát.
— Onnan jöttem, még nem akarok visszamenni. Na, de mit veszel nekem? Kapok egy túrórudit? — nagy kölyökkutyaszemekkel nézett rám, aminek nem tudtam ellenállni. Bedobtam a kosaramba egy családi csomagot, aztán a srác felé nyújtottam a bevásárlókosarat.

Szó nélkül, mosolyogva átvette, és még egy puszit is nyomott az arcomra. Közölte, hogy ő igazából csak gumicukorért indult, és tudjátok hol kötöttünk ki a vásárlást követően? Természetesen, nálam. Louis vezette a kocsimat, azt mondta, az édességért cserébe amit vette neki, ez természetes, hogy sofőrködik egy kicsit. Mondjuk nem szeretem, ha más vezeti az autómat, de ez esetben kivételt tettem. Tudjátok milyen szemekkel tud nézni? Szörnyű...

— K*rva jó házad van! — sipákolt ez a hülye ahogy beléptünk az otthonomba. Az egyik szatyor nála, a másik nálam volt.
— Tudom, az enyém — vontam vállat, majd besétáltam a konyhába, hogy egyből bepakoljak mindent a hűtőbe.
— Főzöl nekem? — kérdezte csak úgy az egyik pillanatban. Szemöldököm a magasba csúszott, és egy határozott nem jött ki a számon.
— Bogaram, nem vagyok az anyukád — jegyeztem meg neki, és bevágtam a hűtőajtót.
— Segítek! De szörnyen éhes vagyok — már megint azokkal a szemekkel nézett, és szomorú fejet vágott. Nagyot sóhajtottam, és mivel magamnak is főznöm kellett ebédet, beadtam a derekam.
— Csak ne gyújtsd fel a konyhát.

A főzéstudományom egyébként nem korlátozódik a rántottára és a spagettire, de most mégis az egyszerű, por alapú sajtosmakaróni került az étlapra. Miközben főzőcskéztünk, nagyon sokat nevettünk, és beszélgettünk. Ahhoz képest, hogy még csak a bulin ismerkedtünk meg, a kínos csendek teljesen elmaradtak. Előző életünkben biztos együtt tereltük a nyájat. Amíg a tésztára vártunk, hogy megfőljön, bedobtam egy energiaitalt, ami már nagyon kellett ahhoz, hogy ne essek össze a konyhakövön.

Amúgy csak így sutyiban megmondom, mi a helyzet. Ez nem sajtosmakaróni volt, hanem sima spagettitészta, aminek a tetejére sajtot reszeltünk. De finom volt... És gyorsan megvolt, ami a korgó gyomrú srácnak nagyon bejött.

Az ebédlőben kajáltunk, egyikünk sem tudta befogni a száját. Hülyébbnél hülyébb dolgokat magyaráztunk, és már vörös volt a fejünk azután, hogy Lou-nak kiesett a szájából a tészta. Képzelhetitek meddig tartott elfogyasztani azt a tányérnyi ebédet.

— Kidurranok — simogatta szuszogva a hasát Louis a második nagy tányér makaróni után.
— Egy igazi haspók vagy — mondtam neki mosolyogva.
— Legalább nem kellett egyedül enned. Unalmas lett volna. Így meg még az agyunkat is szétröhögtük.
— Igaz. Na gyere — intettem neki a fejemmel a nappali felé —, lessük a tévét.

Bólogatni kezdett, és nyögve, a kilencedik hónapban járó terhes nőre hasonlító mozgással felállt az asztaltól, és betrappolt utánam a kanapéhoz. Kényelmesen elhelyezkedtünk, én a lábára hajtottam a fejem, lábamat pedig kicsit felhúztam, és bekapcsoltam az agyb*szogatót. Csak így hívom, mert egyébként nem nagyon szeretem, de unalmas perceimben jó elfoglaltság.

Valami karácsonyi film ment (július kilencedikén!), és egy idő után hallottam, hogy Louisnak hátraborult a feje, és hangosan horkolni kezdett. Elmosolyodtam, majd pár perc múlva én is majdnem álomba merültem. A telefonom rezgése ébresztett fel, és ahogy felvettem a telefont, meghűlt bennem a vér.  

7. rész, visszaemlékezés 7

Sziasztok! 
Nagyon örülök, hogy sokan olvassátok a blogot, annak viszont kevésbé, hogy nagy részetek nem kommentel. Akik írnak, azoknak köszönöm, nagyon. <3 A többiek pedig legyenek olyan kedvesek és hagyjanak nyomot, hogy én is örüljek. ^^ 
Nya, az a helyzet, hogy felraktam a szereplőket, a fejléc alatt meglátjátok. Oda is írhattok kommentet, hogy mi a véleményetek róluk, hogy hogy lettek alakítva. Légyszi! Van mellette még egy, ahol pár lányról van kép. Kommentbe írjátok oda, hogy melyik lányra voksoltok, kérlek benneteket! 
És amit még szeretnék mondani, hogy továbbra is tartom a szavam, hogy lesz egy meglepetésem valamelyik kommentelőnek, aki rendszeresen, vagy többször is ír a részekhez. 
A másik pedig, hogy vasárnap elutazok 10 napra, ami alatt nem fogok tudni részt hozni, viszont hogyha írtok többen is véleményt, akkor akár még a következő négy napon minden nap hozok új részt! Ha szeretnétek, akkor izzítsátok az ujjaitokat, meg az olvasni vágyó barátnőket, ajánljátok a blogot! *-* 
Na, puszillak titeket: Lori ^^





— Fujj, ne — egyszerre mondtuk ki ezt a két szót, és fintorogva húzódtunk el egymástól.

Fogadjunk, hogy most aztán a padlóról szedegetitek össze a műfogsorotokat, na meg az állatokat. Persze, már mindenkinek csurgott a nyála, hogy huhú a Világ legjobb csókja. Sajnálom, újból csalódnotok kell, ugyanis nem, sőt. Gusztustalan volt, mintha a testvéremmel smároltam volna.

— Ez...ez nagyon rossz volt — nevetem el magam, Harry pedig ugyan így tett.
— Olyan volt...mintha a nővéremet csókoltam volna meg. Pedig soha nincs bajom az idősebb nőkkel — szemei kikerekedtek, majd megrázta a fejét. Jobb kezével átkarolta a derekamat, és nagy levegőt vett. — De szuper este volt.
— Barátoknak tökéletesek leszünk — mondtam vigyorogva.

Hát ez volt a nagy randi fénypontja. Igazi jó barátokként végeztük, de Potter részéről megmaradt a Cica elnevezés, amit rám ragasztott. Mivel már jóba lettünk, úgy döntöttem, elnézem neki. Ha ezzel boldog, hát legyen ezzel boldog.

Ezután nem maradtunk sokáig, ideje volt hazamenni, úgyhogy autóba ültünk, és Harry hazavitt. Egész úton hülyéskedtünk, olyan hangosan énekeltünk, hogy amíg a piros lámpánál várakoztunk, a mögöttünk álló autós ránk dudált. Hát kapja be a f*szom, az ember nem érezheti jól magát?! Mondjuk csak egymásra néztünk a göndörkével, és hangosan felröhögtünk. A házam előtt leparkolt, és a búcsúpuszi után már mentem is be, hogy átöltözzek és beboruljak az ágyamba. És nem, elsőre nem aludtam el, mert még lefekvés előtt írtam két sms-t.

Amber, szívem! Holnap beugrok hozzád. Puszillak

Bocsi a késői zavarásért, csak... Hogy vagy? :-) xoxo Lori

Utóbbit pedig nem másnak, mint Liamnek küldtem. Többször is eszembe jutott a megmentőm a délután folyamán, és én hülye rá sem néztem az órára. Csak miután elküldtem... 11:56 perc. Csak reménykedtem benne, hogy nem fog megölni amiért majdnem éjfélkor zaklattam.

Körülbelül öt perc múlva lekapcsoltam a lámpát, és abban a pillanatban láttam, hogy a telefonom világítani kezdett, és rezgett. Liam neve és képe jelent meg a kijelzőn, én meg a meglepetéstől nem tudtam, mit csináljak.

— Öhm szia — kaptam fel végül ahogy visszatért az eszem. Hangom eléggé bizonytalan volt.
— Még nem aludtam — mondta a vonal túlsó végéről. Hallottam, hogy kuncog, és ettől egy kicsit megnyugodtam. — Nagyon megörültem az smsednek, nem baj, hogy felhívtalak? Hallani akartam a hangod.
— Komoly? A hangom? Mi...miért? — nagyon meglepett, szerintem ezt ő is észrevette. Hanyatt feküdtem az ágyon, és a homlokomra tettem a kezem.
— Mert Liam vagyok és azt mondtam. A kérdésedre válaszolva pedig, hát jól vagyok, ma egész nap tévét néztem és popcornt zabáltam. Harry az előbb ért haza, mondta, hogy összejöttetek.
— Mi? Ja? Ó! — annyira értelmes vagyok, hogy csak na. Végül is belementem a játékba, biztos kitalált valami jót a Potter. — Igen...
— Oh... — mintha kételkedett volna a dologban, pár másodpercet vártam mire újra megszólalt. — Gratula Ginny!
— Basszus milyen hülye vagy — nevettem fel.

Na de nem fogom leírni a hülye beszélgetésünket, annyira nem volt izgi. Sőt, mintha kicsit távolságtartóbb lett volna ezután a Harryvel összejöttünk dolog után. Rövid és tömör válaszokat adtunk egymásnak, aztán szépen lassan elbúcsúztunk, én pedig a telefonomat ölelve álomba merültem.

Sokat forgolódtam az éjszaka folyamán, és reggel kialvatlanul ébredtem. Lecsoszogtam a konyhába, és tudatosult bennem, hogy a k*rva életbe, elfogyott az energiaital, meg a kávé is. Igazándiból a kőkemény zsemlén, és a sonkán -ami már majdnem magától kimászott a hűtőből- kívül nem volt semmi otthon. A kávét egyébként nem szeretem, az energiaital pedig még rosszabb, de ki nem sz*rja le? Jól felfrissít, főleg az idő, amíg megiszom. Bevágtam a hűtő ajtaját, és felbattyogtam az emeltre. Megmosakodtam, fogat mostam, sminkeltem, a hajam egy részét hátul összefogtam, és magamrakaptam egy egyszerű ruhát. Táska a kezembe, telefon, és pénztárca beledobva, aztán a földszinten papucsba bújtam, és elsétáltam a legközelebb levő boltig. Csak a célra figyeltem, semmi más nem érdekelt.

Egy kis bevásárlókosárral mászkáltam, mindenfélét beledobáltam amire szükségem volt, és éppen a tejtermékeknél ácsorogtam, válogatva a joghurtok között, amikor valaki a fülemhez hajolt, és belesúgott egy sziát.  

6.rész, visszaemlékezés 6

Sziasztok!

Megjöttem az új résszel, köszönöm az olvasásokat, a véleményeket meg még jobban. Jól esik, örülök a visszajelzéseknek. <3

Ez a rész nem lett túl hosszú, sőt. Rövid lett, és nem így terveztem, hozzá akartam csapni a következő adag meglepit, de így sokkal hatásosabb, lesz a végén miért izgulni. 

Gondolom észreveszitek, hogy felkerült egy szavazás, meg még pár dolog a menükhöz, meg felülre egy fekete csík. Na, hát ő nem más lesz, mint egy újabb menü. Nem lesz ott sok minden, leginkább a szereplőkről akarok leírást bebiggyeszteni, csak sajnos még nem volt rá érkezésem, hogy megírjam. 

Azt hiszem ennyi, szavazzatok, olvassatok, komizzatok! Köszönöm!

Puszi: Lori ^^

Egész normális árak voltak, örültem neki, hogy Harry nem egy flancos csicsap*csa étterembe vitt magával. Mivel első „randi”, ezért a fiú fizet, és nem szeretem ha sokat költenek rám, kellemetlenül érzem magam, hiába teheti meg, hiszen többet keres az átlagnál. Lehet, hogy azt hiszitek, hogy el vagyok kényeztetve mert a szüleim gazdagok, de nem így van. Mindig arra tanítottak anyáék, hogy a sok pénzünkkel nem kell kérkedni, és nem veszek fölösleges dolgokat. Persze a ház, meg a berendezés az más, és mivel én ruhamániás vagyok, így arra sokat költök, viszont kaját nem sűrűn rendelek, nem járok sűrűn étterembe, spórolok ott ahol tudok. Sokan hülyének is néznek érte, amiért nem szórom a pénzt, de én annak a híve vagyok, hogy csak arra költök, amit tényleg szeretnék, és kell.

Ja, igen, megint elkalandoztam. Basszus. Ilyenkor rúgjatok bokán, mert csak beszélek minden baromságról. Mindenkit az érdekel, mi volt velünk a randin, mi? Haha, jó, nem is húzom az időt.

Szóval ültünk, vártuk a rendelésünket, ami amúgy mindkettőnknek spagetti volt, és egyszer csak a Pottergyerek megfogta az asztalon pihenő kezemet. Csak érdekesen néztem rá, nem tudtam, mi ez most.

— Sajnálom ami történt, és köszönöm, hogy bekötötted a kezem. Egy angyal vagy — mosolyodott el, egészen különös módon semmi vadászcsillanás nem volt a szemében.
— Hogy érted, hogy ami történt? — pislogtam rá értetlenül.
— Liam elmondta, hogy Zayn mi a francért volt dühös amikor hazajött. Miattam volt... Mert ha nem bosszantom fel, akkor nem akar...
— Jézusom Harry, nem a te hibád, felejtsd el, én is túltettem magam rajta. De mit mondott még Liam?
— Semmit, kellett volna? — felvonta a szemöldökét, és úgy nézett, mintha vallatni akarna.
— Ja nem, csak beszélgettünk, mesélte, hogy milyen régóta vagytok barátok.
— Van vele valami szándékod? Mert...tudod nem akarom, hogy megbántsa valaki is. Ez k*rvára csajosan hangzott, de ez van. Szinte a tesóm.
— Nem bántanám meg — ráztam meg a fejem őszintén. Szándékosan sosem akarom bántani az embereket, pláne az olyanokat, mint Ő.
— Kösz. És van testvéred?
— Hát...van. Egy...lány. Három éves.
— Ugye bemutatod? Imádom a kisgyerekeket. Hogy hívják? — tisztára izgatott lett, felcsillant a szeme, én meg ezen kuncogni kezdtem, Nagyon kis aranyos volt.
— Amelia, és igen, majd mindenképpen bemutatom.

És ez csak egy töredéke volt az esti beszélgetésnek, de egy az, hogy már nem is tudom mit beszéltünk, a másik pedig, hogy teljesen érdektelen dolgok voltak, a időjárás szeszélyességéről, a hajunkról, és egyéb jó kis semmi dolgokról. Sokat nevettünk, és a kaja után, ami amúgy nagyon finom volt, elmentünk egy kicsit sétálni. Már elég sötét volt, de jó volt az étterem mögötti pici parkban sétálni, és nevetgélni. Világításként a néhol elhelyezett utcai lámpák szolgáltak, ezzel nagyon kellemes hangulatot teremtve. Potterke az egyik pillanatban előkapta a telefonját, és nevetve keresett valamit. Aztán megszólalt Carly Rae Jepsentől a Call Me Maybe. A zsebébe dugta a telefont, majd megragadta a kezemet, és táncoltatni kezdett. Forgatott, ugráltunk, lassan, egymáshoz bújva is táncolgattunk, aztán olyan gyorsan vége lett a dalnak, hogy az már fájt. Mi meg csak ott álltunk, nevetve a nyugodt és csendes parkban, a következő pillanatban pedig már egymást öleltük.

— Nem fázol? — kérdezte Harry, és kisimította arcomból a hajamat. Már ő is, hihetetlen.
— Nem — ráztam meg a fejem.
— Jó — csak ennyit mondott, hangja elhalt, az orrunk összeért.

Lassan, nyugodtan lélegeztünk. Kívántam a csókját, ajkaim szinte égtek a vágytól, hogy csókban forrjanak össze övéivel. Nem tudom mi ütött belém. Lassacskán már meg is történt az áttörés, a várva várt csók. Harry Potter, vagyis Styles, itt, az apró parkocskában csókolt meg először. És vajon utoljára? Ne de mi volt ezután? Hm, elmondom...

5. rész, visszaemlékezés 5

Sziasztok! 

Először is, nagyon köszönöm a kommenteket, remélem ehhez a részhez is írtok majd. ^^ <3

Még mielőtt elkönyvelnétek, hogy Lori és Liam összejönnek, szólok, hogy ebben a részben lesz meglepetés. Olvassátok, komizzatok, és...remélem tetszik! ^^

Puszi: Lori

Lassan, és lágyan csókolt. Édes ajkai levettek a lábamról, kezeimet a mellkasán felcsúsztattam a nyakába, míg ő oldalamat simogatta. Percekig nem váltunk el egymás ajkától, de levegő hiányában véget vetettünk a csodás pillanatnak. Elhúzódott, mindketten szaporábban vettük a levegőt, és egymás szemébe bámultunk. Rájöttem, hogy ez több mint barátság. Nem szerelem, viszont bejön eléggé. Eléggé? K*rvára tetszik.

— Nem vagyok normális... — rázta meg a fejét halványan mosolyogva, mire csak egy értetlen buta arcot kapott tőlem. — Nem hogy elvittelek volna vacsorázni, csak egyszerűen letámadtalak...
— Hát ha te ezt nevezed letámadásnak... — kuncogni kezdtem, erre ő meg persze „bedühödött”, és csikizni kezdett, amit nagyon utálok. A sírba lehet vele kergetni.
— Ne-he-he-he-heee! — röhögve könyörögtem, hogy fejezze be, de nem, annál inkább csinálta. Már a könnyeim folytak a nevetéstől, de Liam szintúgy röhögött, csak éppen az én szenvedésemen.
— Ezért nem szabad kiröhögni Liam Payn-t — mondta halál komoly arccal, aztán újra nevetésben tört ki. Ekkor már én sem a csikizés miatt nevettem, hanem mert egyszerűen jól éreztem magam vele.
— Különben meg nem kell vacsorázni vinni ahhoz, hogy lefektess. Már fekszem nélküled is — mondtam neki két nevetés közepette.
— Harry meg Zayn már biztos lerántotta volna rólad a bugyidat, de én ha hiszed ha nem, nem vagyok ilyen — kedvesen mosolygott, tudtam, hogy igazat mond. Már az első pillanattól fogva tudtam, hogy ő normálisabb, és ezt be is bizonyította. Valamiért megbízok benne, és ez jó érzés.
— Jó ilyen srácokkal találkozni — végigsimítottam a karján, majd loptam egy csókot, mire ő csak behunyt szemmel hümmögött. — Mit hümmögsz? — vontam fel a szemöldököm.
— Imádom ahogy csókolsz. Annyira puha, és édes az ajkad... — egyenesen a szemembe nézett, szemei csillogtak. Beharapta alsó ajkát, és mintha vívódott volna magában valamin.

Hát igazából ennyi volt ez a nagy jelenet, ha valaki azt várta, hogy Liammel már az első adandó alakalommal, alig egy nap ismeretség után lefekszek, hát sajnálom, csalódást kell okoznom. Ugyanis semmi nem történt a csókon kívül. Rendeltünk pizzát, amit aztán a nappaliban, további érzelemkinyilvánítás nélkül szépen elfogyasztottunk miközben a Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt-ot néztük. Nagyon sokat nevettünk, koccintottunk is egy csomószor, és ezt persze úgy, hogy egymás szemébe néztünk közben, mert ha nem, akkor hét év rossz szex... Ismeritek? Mert Liam nem ismerte, de most már tudja, és ezentúl mindig így fogjuk összecsapni poharainkat.

Sajnos hamar elment az idő, elég későre járt, úgyhogy két puszi, egy hosszú ölelés és köszöngetés után bepattant a kocsijába, és hazament, Én meg még lefekvés előtt elmosogattam, Baby-t pedig beengedtem éjszakára, tudniillik velem szokott néha aludni, hogy ne legyen egyedül. Nagyon fáradt voltam, nem telt el tíz másodperc miután tisztán, pizsamában behuppantam az ágyba, és elaludtam.

Reggel arra ébredtem, hogy valami nedves cucc kerül az arcomra. Ahogy észhez tértem, rájöttem, hogy valaki nyalogat. Hát elsőre Liam jutott eszembe, de rájöttem, hogy tegnap a számban nem ezt éreztem, majd odanyúltam, és akkor megvilágosodtam. A k*rva életbe, tiszta kutyanyálban úszott az arcom. Leszedtem magamról a dögöt, és bemásztam a fürdőbe. Megmostam az arcom, ezután pedig első dolgom az volt, hogy lefutottam Babyvel a lépcsőn, és kiengedtem az udvarra. Hálás volt, azonnal ment a bokrok közé, én meg azzal a lendülettel vissza az emeltre. Bevágódtam az ágyba, kezembe vettem a telefonom, és megnyitottam a két olvasatlan smst.

Szia Cicám! Elvihetlek vacsizni? Xoxo: Harry

Erre igazából nem tudtam mit válaszolni, hezitáltam, hogy mi lenne a helyes. Végtére is, mit veszíthetek? Lesz egy jó estém, finom kaja a pocakomban, és ennyi.

Potter! Benne vagyok, gyere értem 8-ra. Lori

Miután elküldtem, jöhetett a következő, ami igazából teljesen lényegtelen volt, anya írt, hogy ugorjak be hozzájuk, mert régen láttam Ameliát. Hát de istenem, ha egyszer nem akarom látni...?

Neki nem válaszoltam, leraktam a telefont, és...visszaaludtam. Mégis mi értelme lett volna felkelnem már tízkor, amikor bőven volt időm? Semmi.

Még órákig aludtam, álmodtam mindenfélét, jól esett a pihenés. Alvás után rávettem magam, hogy ebédeljek, meg hasonló nyalánkságok. Nem sorolom fel, mert kibaszottul unalmas, semmi értelme.

Este hétkor kezdtem készülődni. Vagyis ekkor már fürödtem, a hajam is nagyjából meg volt száradva, már csak az volt hátra, hogy sminkeljek, ruhát válasszak, és a hajamat behullámosítsam. Nem öltöztem túlságosan ki, zöldet párosítottam feketével, a végén kalapot raktam a fejemre, és minden kiegészítővel, fehérneművel, és táskával kiegészítve vártam Harry érkezését.

Lassacskán csengettek is. Átjutott a lelkes kutyámon, és mosolyogva pislogott rám, majd végigmért. Melleimnél megakadt a szeme, és hümmögött kettőt, aztán észhez térítettem. Csak akkor láttam, hogy egy csokor virág is volt a kezében.

— Virágot egy angyalnak — nyújtotta át, és derekamnál fogva magához húzott.
— Nagyon aranyos vagy, Potterke — mosolyogtam rá bájosan, és elvettem a csokrot, amit aztán egy üresen álló vázába dugtam az előszobában. Na de előtte, mielőtt elszabadultam volna, még egy nagy puszit nyomott az arcomra.
— Nagyon csini vagy Cicám — vigyorogva újra legeltetni kezdte rajtam a szemeit.
— Kösz, tudom — megjátszósan hátradobtam a hajam, amin felnevetett.
— Menjünk — nyújtotta a kezét, én pedig elfogadtam, és mancsába csúsztattam a kezem.

Így mentünk ki a kapu elé, ahol az út szélén parkolt egy szinte ugyanolyan autó, mint amilyen Liamnek van. Kinyitotta előttem az ajtót, és még be is csukta, mint egy igazi úriember. Azt nem mondta, hová megyünk, de ő sem volt túlöltözve, egy egyszerű fehér póló volt rajta, felette sötétkék zakóval, és fekete farmert viselt. Jól nézett ki, tényleg.

Egy egyszerű kis étteremnél parkoltunk le, tíz percnyi kocsikázásnyira hazulról. Ismertem a helyet, jártam már ott egyszer, de azóta fel lett újítva, és a neve az lett, hogy Gabby&Brooke. A név borzalmas, viszont a hely belülről is hangulatos. Leültünk egy távolabbi sarokban húzódó asztalhoz, és azonnal jött is a pincér az étlapokkal.  

4. rész, visszaemlékezés 4

Sziasztok! 

Gondolom láttátok, hogy oldalra kitettem egy chatet, írjatok csak nyugodtan, de linkeket/reklámokat nem kérek. 

Örülnék, hogyha nem csak egy-két ember tenné meg azt, hogy kattint párat és leír egy pár szót, hanem többen is akik olvastok. Én nem fogom kommentszámhoz kötni az új részeket, mert az nem fair azokkal szemben, akik veszik a fáradtságot és írnak véleményt. Nem vagyok kezdő, elkövettem már ezt a hibát én is, amit nagyon sokan csináltok, de felesleges. Nektek csajok pedig nagyon köszönöm! 

A történettel kapcsolatban annyit mondanék, hogy ha figyelmesen olvastok, akkor pár dolgot már észrevehettetek, idővel megtudjátok a titkokat. 

Az előző részben említettem, hogy ha többen kommenteltek, akkor majd sor kerülhet rá, hogy valakit meglepjek valamivel. Még nem találtam ki, pontosan mivel, de ötlet az van. Szóval hajrá, ha szerettek örömet okozni, okozzatok nekem is azzal, hogy írtok véleményt!

Puszi: Lori ^^

Két-három másodperc után sikerült ellöknöm magamtól, és egy jókora pofont kevertem le a bunkó látogatómnak. Zayn volt az, nem is tudom mit képzelt magában, hogy csak így rám ront és lesmárol. Szerintem nem fogta fel, hogy ami köztünk volt az csak a buli erejéig tartott.

— Te meg mi a f*szomat képzelsz?! — üvöltöttem rá egyből. Kiakadtam, már legszívesebben a második pofont adtam volna neki.
— Azt, hogy most azonnal megduglak — gonosz vigyor ült ki a képére, és a jobb kezével, amivel eddig a kezeim okozta piros foltot simogatta az arcán, most a csuklómat kapta el és szorította meg, majd az emelet felé kezdett vonszolni.
— Eressz el! Zayn! Eressz el! Ez fáj te s*ggfej! — hangom elég hisztérikusan csengett, kezdtem bepánikolni, hiszen senki nem volt a házban, valamit gyorsan ki kellett találnom, hogy elengedjen.

A kiabálással semmire nem mentem, hiába haraptam belé, hiába karmolásztam, ütögettem és kapálóztam, semmi nem használt. Alig telt bele egy percbe, és már a vendégszobában voltunk. Hevesen, durván csókolta ajkaimat, nyakamat, miközben kezei a ruhám alatt cikáztak. Már a melltartómat is sikerült kikapcsolnia, ekkor már ledöntött az ágyra, és fölöttem támaszkodott. Már zokogtam tehetetlenségemben. Lehet, hogy ha nem így történik, még élveztem is volna, nem vetem meg a kalandozásokat, na de ez az ember éppen próbált megerőszakolni. Igen, szerencsére csak próbált...

— Mi a p*csa van már?! — förmedt rá Zayn a megmentőmre, amint ő felhúzta rólam, és nekilökte az ajtónak.
— Mégis mi a francot csinálsz, haver?! — a kelleténél kicsit dühösebb, és hangosabb volt ez a kérdés Liam szájából. Könnyes szemmel néztem rá, és szipogva hátrahúzódtam az ágy sarkába.
— Menj el, nem látod, hogy dolgom van? — lökött Liamen egy erősebbet ez a f*szfej, és már indult volna felém újra, de szerencsére a megmentő rávetette magát.

Innentől már nem tudom, mi történt, mert Liam-et féltve kitört belőlem a sírás, térdeimet felhúztam, és ráhajtottam a fejemet. Meg sem mozdultam, csak hangos kiabálásokat hallottam előbb magam körül, aztán a földszintről. Fel sem fogtam, hogy egy ilyen kedvesnek tűnő srác hogy lett volna képes erre. Ha nekem lesz egy fiam, biztos arra fogom tanítani, hogy a lányok nem játékszerek. A szívüket kell megszerezni, nem a bugyijukat kell lerángatni. Más eset persze, hogyha eleve nincs is rajtuk...

Nem tudom, hogy csak pár perc, vagy fél óra volt, ameddig ültem az ágyon, csak arra lettem figyelmes, hogy valaki odakúszott hozzám, és magához húzott. Liam volt az. Nekidöntöttem fejem a mellkasának, és éreztem, hogy már biztonságban vagyok.

— Köszönöm — mondtam ki alig hallhatóan, de szívből jövően. Na de álljunk csak meg, Liam hogy került ide? Rá is kérdeztem gyorsan, szemeibe nézve.
— Zayn megkért, hogy hozzam el kocsival, mert beszélni szeretne veled. Elhoztam, és a kapuban vártam, de mivel nyitva maradt a bejárati ajtó, kihallatszott a kiabálás, és rohantam megnézni, mi történt — válaszolta kedvesen, majd kisimította arcomból a hajszálakat.

Nem tudtam sok mindent mondani, megöleltem, és úgy bújtam hozzá, mint pityergő kislány az apukájához ha megijed. Látszólag nem volt ellenére a dolog, sőt. Rengeteg puszit nyomott a fejemre, meg az arcomra, sőt, a végén még énekelt is. Szuper hangja van, bevallom, beleszerettem abba, ahogy énekel.

— Mesélj magadról, Liam, még alig ismerlek — kérleltem nagy, bociszemekkel.
— Hát... A tisztességes nevem Liam Payne. Huszonkét éves vagyok, Washingtonban születtem, ott is éltem. Három éve költöztem ide Harry-vel. Közös nevelőanyánknál nevelkedtünk, egyikünk sem ismeri a szüleit... Egyébként boldog gyerekkorunk volt, már babakorunk óta legjobb barátok vagyunk, anyu imádott minket. Vagyis még mindig, csak ritkán látjuk. Azért költöztünk ide, mert egyszer jártunk itt még nyolc évesen, Harry akkor hat volt, és megfogadtuk, hogy egyszer ez lesz az otthonunk. Már az első napon megismerkedtünk Louisszal, Niallel és Zaynnel, lakótársak voltak. Vicces mert nem volt hova mennünk, ők meg befogadtak minket. Hát azóta is együtt lakunk. Hm... Nem sok dolgot tudsz rólunk ugye? Énekesek vagyunk, One Direction néven futunk, mind az öten énekelünk, és így elég sok a bevétel. Emellett tanár szeretnék lenni, de nincs az éneklés mellett rá időm — és ezzel be is fejezte a nagy körvonalakban leírt élettörténetét. — Csukd be a szád — nevette el magát rám nézve.
— Jaj bocs, csak...nem tudtam, hogy híresek vagytok — néztem rá értetlenül.
— Leginkább a fiatalabb tinilányok ismernek minket. Harry a kiskedvenc.
— Pont Harry? Jézusom, legszívesebben felképelném, olyan pofátlan — nevettem el magam az estére gondolva. — És neked ma nem kell dolgoznod? — összevontam a szemöldököm, nem vagyok ennyire tisztában a sztárok életével.
— Á, kimenőt kaptunk, egy hét szabadság, és ez tegnap kezdődött el. Kiélvezem, hogy pihenhetek. Amúgy világhírűek nem vagyunk, csak itt az Egyesült Államokban vagyunk ismertek. Lesifotósok is csak ritkán támadnak ránk szerencsére. Most te is mesélj magadról.
— Loretta Anne Jensen a nevem, van egy kutyám, Baby, egyedül lakok itt. A szüleim nevelik a...kishúgomat... Ameliát, anyu divatcég fejese, apu meg bankár, van pénz, ők tartanak el engem is, mert még nem döntöttem el mi szeretnék lenni. Anyu azt akarja, hogy vegyem át majd a posztját, úgyhogy lehet, hogy ez lesz. Szeretek bulizni, meg beszélgetni az élt nagy dolgairól — nagyjából ennyit tudtam neki elmesélni hirtelen, Ameliáról viszont az igazat egyszerűen nem akartam megmondani. Még nem bízok benne, hiába kedveltem meg.

Persze ennyivel nem fejeződött be a beszélgetés, még rengeteg dolgot felhoztunk, nevettünk, viccelődtünk, és a Zaynes ügy teljesen elfelejtődött, örültem is neki. Furcsa módon egyikünk sem volt álmos, viszont iszonyú hamar beesteledett. Meg sem mozdultunk, csak annyit, hogy az eleinte ülő helyzetünkből fekvőbe kerültünk, és egymással szemben feküdtünk az ágyon. Liam telefonjának csörgése zavarta meg az idillt. Louis kereste, hogy hol van.

— Ideje mennem, nem akarok zavarni, már hét óra van — felült, és az ágy végébe csúszott. Egyáltalán nem akartam, hogy elmenjen, így odamásztam mögé, és átkaroltam a nyakát.
— Ne menj el — kérleltem. Elmosolyodott, és felém fordította a fejét, majd egy szempillantás múlva megfordult, és fölém kerekedett, így én háton feküdtem, Liam pedig felettem támaszkodott a karján.
— Miért? — kérdezte iszonyú aranyos mosollyal.
— Mert hiányoznál — nyögtem ki alig hallhatóan.

Több sem kellett, lassan közeledni kezdett arcom felé, barna szemei ajkamat pásztázták, és én ugyanígy tettem. Szívem zakatolt, próbáltam lassabban lélegezni. Behunytam a szemem, éreztem forró leheletét, majd ajkait ajkaimon. 

3. rész, visszaemlékezés 3

Sziasztok! Itt is van a következő rész, bocsi, hogy nem jött előbb, de nem volt a helyzet magaslatán a gépem, szóval nem nagyon tudtam írni. Remélem tetszik, és legyetek olyan aranyosak, írjatok kommenteket! Sokat jelentene. :) 
Egyébként arra gondoltam, hogy ha pár rész után lesznek még olyanok, akikkel kicsit jobb író-véleményező kapcsolatba kerülök (magyarul, ha írtok többször), akkor kitalálok valami jó, hálás dolgot! ;)
Puszi: Lori






— Ismered azt a kifejezést, hogy kopogás? — vontam fel a szemöldököm kicsit haragosan.
— Azt hittem még alszotok, én csak pisilni akartam — Liam mutogatni kezdett mindenfelé, meglepődött, hogy ott talált. És én is, mert csak egy alsónadrág volt rajta. Az arckifejezésétől azonban mosolyra húzódott a szám.
— Ühm, nem tudod kinek a pólója volt rajtam? — fejemmel a padlón hagyott ruha felé böktem, és arcát fürkésztem tekintetemmel.
— Az enyém — adta meg a választ kérdésemre.
— Na de hogy került rám? Te vittél be Amber szobájába? Rémlik valami...
— Szerencséd, hogy én nem ittam annyit — mosolyodott el, aztán leült a WC-fedőre. — Harryvel beakartatok ugrani a medencébe, amiből éppen le van engedve a víz. Levetkőztél bugyira, de még időben elkaptalak, és behoztalak. A lépcsőn rád adtam a pólómat, és ágyba dugtalak. Öh... Nem szó szerint.
— Ó! Hát ez nagyon aranyos tőled. Köszi — picit zavarba jöttem, de Liam nagyon aranyos volt, hogy így figyelt rám.

Miután erre is fény derült, ő kiment, én felöltöztem, és helycserés támadást csináltunk. Gyengébbek kedvéért ez azt jelentette jelen esetben, hogy Liam bement a fürdőszobába, én meg kisunnyogtam. Ezután lementem a konyhába, ahol az előző este maradékai mindenfelé szét voltak szórva, műanyagpoharak és tányérok hevertek szanaszét. Egy disznóólat varázsoltunk a konyha helyére, és még mielőtt nekiestem a reggeli elkészítésének, azzal foglalatoskodtam, hogy minden szemetet beleszórtam egy nagy kukás zsákba, amit aztán a ház előtt elgördeszkázó fiúk örömére egy szál pólóban kihurcoltam a kukáig. És ezután jött a varázslat, azaz a legalább száz darab palacsinta megsütése, amire annyi időm volt, mint a tenger, mert senki nem tévedt be hozzám, eltekintve az utolsó pár darab sütésétől, amikor is Zayn betoppant eléggé kómás fejjel, és átölelte a derekamat, amitől megugrottam hirtelen. Aztán amikor egy lágy csókot lehet a nyakamra, akkor azért nem kicsit akadtak fenn a szemeim a meglepetéstől.

— Szép reggelt a szép hölgynek — súgta a fülembe kedvesen, majd nagyot szippantott a levegőbe, és amin megérezte a palacsinták illatát, hangosan hümmögni kezdett.
— Neked is — motyogtam semleges hangon. Nem akartam bunkó lenni vele, de azt sem akartam, hogy azt higgye, hogy egy esténél több is lesz közöttünk, mert ez körülbelül annyira valószínű, mint hogy Liam egy katicának vall éppen szerelmet.
— Valami baj van? Annyira jó volt az éjszaka, imádtam a csókjaidat — ujjaival maga felé fordította arcomat, és közelebb hajolt, hogy megcsókoljon.
— Hé! — hallatszott a semmiből az életmentő hang, amire mindketten a boltíves ajtó felé kaptuk a fejünket. — Mit művelsz a cicámmal? — Harry ökölbe szorított kezekkel, szikrát szóró szemmel állt ott, és láthatóan felkapta a vizet. — Éjjel ezt elviseltem, de már józanok vagytok! — csattant fel újra, és idegességében a pultra csapott az öklével, amitől aztán fel is jajdult.
— Fogd — nyomtam Zayn kezébe a palacsintákhoz használt lapos fakanalat, és a göndörkéhez siettem. — Jól vagy? — két kezembe fogtam az övét, amit fájdított, és féltően pislogtam rá.
— Eléggé fáj — húzta el a száját fájdalmas képet vágva. Mivel tudta mozgatni, szerencsére nem törött el neki.

A biztonság kedvéért elszaladtam a fásliért, és alaposan bekötöttem neki, amit a palacsintát sütögető haverja nem jó szemmel nézett, de egyáltalán nem érdekelt. Ezzel elcsendesedtek a dolgok, de a fiúk még mindig fújtak egymásra akkor is, amikor már mindannyian az étkezőben reggeliztünk. Hiába csitítgatta mindenki őket, párszor elég durva dolgokat vágtak egymás fejéhez.

Nagyjából így telt a reggel, amit inkább délelőttnek kéne hívni. Előkerítettem a ruhámat, aztán Liamet kezdtem keresni a pólójával a kezemben.

— Csak azért adom vissza, hogy ne félmeztelenül kellejen hazamenned, különben hazavinném kimosni — nyomtam a kezébe mire végre ráleltem az előszobában, ahol egyből belebújtam az elhagyott lábbelimbe.
— Így legalább mindig fogom érezni az illatod — kacsintott rám mosolyogva a srác. Nem tudtam mire vélni, ezért furcsán ránéztem, aztán felkiabáltam a többieknek, és már indultam is haza.

Eléggé fáradt voltam, de mivel most egy ideig elhanyagoltam Baby-t, ezért kimentem hozzá az udvarra játszani még mielőtt átöltöztem volna. Legalább egy fél órát dobáltam neki a labdát, aztán friss vizet öntöttem a táljába, és kaját is raktam le neki, és elvonultam a hűvös lakásba. Egyenesen az emeltre mentem, és az alig használt ruhámat átcseréltem egy fekete rövid overálra, hajamat pedig összecopfoztam a tarkómon.

Már éppen ültem volna le, erre csengettek. Duzzogva sétáltam le a lépcsőn, hogy ajtót nyissak az érkezőnek. Nem néztem meg, hogy ki az, csak egyből kinyitottam neki, de ahogy a barna hajú srác egyből a falnak nyomott, és hevesen megcsókolt, hát nagyon meglepődtem. 

2. rész, visszaemlékezés 2

Sziasztok! Meghoztam a következő részt, remélem ehhez már azért több kommentet kapok, mint az elsőhöz! :) 
Puszi: Lori





— Nem akartalak megijeszteni — emelte fel maga elé, védekezésképpen a kezét, és elmosolyodott.
— Te takarítottál volna — vontam vállat mosolyogva. Eddig ő volt az első, aki ezt váltotta ki belőlem. Öhm igen, az eddigi kemény tíz perc alatt amit a barátnőm házában töltöttem.
— Képzeld, sikerült volna — vágott egy vicces fejet, aztán mindketten elnevettük magunkat rajta. — Ja amúgy Liam — nyújtotta a kezét.
— Lori — ráztam vele mancsot, amolyan békekötés céljával, mert ő egész szimpatikusnak tűnt a Potterhez képest. — Ez a Harry gyerek valóban egy ekkora barom?
— Nem barom ő, csak szereti csapni a szelet a magadfajta szép lányoknak — kacsintott egyet, és erre már nem tudtam mit reagálni, mert bejött egy másik haverjuk is, az a nagyon szőke, olyan fura herceg típus. Mutatóujjával egymás után ránk mutatott, szemei pedig cikáztak közöttünk. Fogalmam nem volt róla, hogy ez most dilis, vagy mi baja lehet, főleg azután, hogy egy másodpercre kitágultak a szemei, száját is eltátotta, és kirohant a konyhából.
— Ez most komoly? — pislogtam fel Liamre értetlenül, majd belekortyoltam a narancslevembe.
— Ismerem mint a tenyeremet, de hogy ez mi volt, ne kérdezd -rázta meg a fejét körülbelül ugyanolyan értetlen fejjel, mint amilyet az előbb én vágtam.

Belenyugodtam, hogy erre nem fog fény derülni, de nem is érdekelt igazából. Elkönyveltem, hogy a banda egyetlen értelmes tagja minden bizonnyal Liam. Jó, talán egy kicsit túl gyorsan döntök, és mondok véleményt emberekről. Persze aztán lehet, hogy rosszul gondolom, és a végén még Harry oldalán kötök ki, és összeházasodunk, lesz ötmillió gyerekünk, és benépesítjük a világot. Mi?! Jézusom, hogyne, még csak az kéne, hogy ezzel a bohóccal...fujj.

A mellettem ácsorgó srác töltött magának is egy pohárba narancslevet, és pár percig csak kortyolgattunk, majd visszamentünk a többiekhez.

— Cica? — dugta az orrom alá a vodkás üveget Harry amikor visszaültem mellé. Kivettem a kezéből, és már emeltem a szám felé, de egy másodpercre megállítottam a kezemet.
— Ha még egyszer azt mondod nekem, hogy cica, ezt eltöröm a fejeden, érthető? — mordultam rá a szemébe nézve. Összevonta a szemöldökét, és lassan bólintott párat, mire én egy puszit nyomtam az arcára.
— Imádom ezt a csajt — nevetett fel.

A születésnapom kellőképpen meg lett ünnepelve, hogy azt mondjam. Jöttek még emberek, iszogattunk, sütögettünk, és sokat táncoltunk. Az egyik dal közben Zayn, az a nagyon barna hajú közeledni kezdett felém, hátulról megpuszilta a nyakam, és a csípőmet fogta miközben táncoltunk. Kellemes volt, már amennyire emlékszem belőle. Egészen jól összejöttünk ott a buliban, rémlik, hogy tovább folytattuk a táncolást, és meg is csókolt. Hm, igen, ez tiszta, nagyon jól csókol, szívesen folytattam volna, bár lehet, hogy folytattuk is, de az már kiesett. Ott a táncolás közepette mintha el lett volna vágva a szalag, és már csak az a kép ugrott be, hogy valaki befektetett Amber ágyába, és egy barna hajú fiú becsukta az ajtót.

— Hogy az a jó édes anyád... — erre a gyönyörű, kedves mondatra ébredtem másnap reggel. Alig bírtam kinyitni a szemeimet, nehéz volt megszokni azt a világosságot, ami a széthúzott függönyön keresztül bevilágított az amúgy világosra festett szobába.
— Mi a franc van? — nyögtem álmosan, fejemet forgatva a párnán. Kellett hozzá egy kis idő, mire feldolgoztam a tényt, hogy iszonyúan fáj a fejem, nem otthon vagyok, és valakik még vannak a szobában rajtam kívül.

Lassan felültem, és félig behunyt szemmel végignéztem a körülöttem levő dolgokon és személyeken. Jobb oldalamon a barátnőm békésen szunyókált, a lábamnál meg egy pucér srác éppen ébredezett. És a hang forrását csak ezután vettem észre. Niall szőke kobakja is előbukkant, méghozzá az ágy végénél, és szitkozódva pislogott fel rám.

— Lerúgott ez a szerencsétlen — bökött mutatóujjával a meztelenkedő Louisra, akinek szerencsére csak a hátsófelét láttam, mivel hason feküdt.
— És ezért keltettél fel, te barom?! — hátam mögül kivettem a kispárnát, és teljes erőből hozzávágtam a sráchoz, amit szegény Louis is megsínylett, ugyanis egy 'vááá!' felkiáltással, és kiguvadt szemekkel ráesett Niallre.

Ha tudtam volna, röhögőgörcsöt kaptam volna tőlük, de a fejfájás nem engedte, szóval inkább kimásztam az ágyból, és lábaimat magam után húzva kivánszorogtam a folyosó végén található fürdőszobába. Ahogy belenéztem a tükörbe, feltűnt, hogy eltűntek a ruháim. Valamelyik fiúnak a pólója volt csak rajtam a bugyi felett, de hogy kié, arra nem tudtam rájönni.

A ruhadarabokat ledobáltam, majd beálltam a zuhany alá, és homlokomat a csempének döntöttem. Jó volt a hűvös érzés a fejemnek. Enyhén a másnapossággal küzdöttem, pedig hajjaj, hányszor megfogadtam már, hogy nem iszok... Aztán ilyenkor mindig jön a kínlódás, meg a nyafogás részemről, bár még mindig jobb vagyok mint Amber, mert ő akkor egész nap rókázik. Szerencsétlen Vuk, annyiszor látja magát viszont a WC-ben, hogy az hihetetlen.

Eltelt legalább tíz perc, mire kikászálódtam a zuhanykabinból, és egy törölköző után nyúltam, amit aztán magam köré csavartam, és a mosdókagylóhoz mentem, hogy a szekrény mélyén rejtőző fogkefémmel normális leheletet biztosítsak.

És ilyenkor jön a kedvenc részem. Ott álltam egy szál törölközőben, vizes hajjal, és egy fogkefével a számban, erre valaki csak úgy benyitott. Meglepetten néztem felé, és kiköptem a fogkrémet. Már megint! Ilyen nincs!