Az új dolog

Sziasztok drágák!

Mint ahogy ígértem, hoztam a videót. Ez egy új történet lesz, igazából nem mondok róla semmit, mert a videó sokkal inkább elmondja, mint ahogy én azt leírnám. Remélem tetszeni fog nektek, és olvasni fogjátok. ^^ Majd hozom a linket a következő résszel együtt -ami nem tudom mikor lesz-. 

Várom a véleményeket, kérlek írjatok őszintén! *-*

Puszi: Lori ^^

14. rész, visszaemlékezés 14

Sziasztok!
Köszöntöm az új olvasókat, meg a régieket is, és köszönöm a kommenteket. ^^ 
Lassan elérkezünk a 15. részhez, remélem tudjátok, mivel jár ez. :D
Ehhez párosítok egy olyan hírt, hogy új történetbe kezdtem, amit kicsit elvonatkoztattam a 1D-től. Egy szerelmes, és egyben horror sztori lesz ez, aminek már megcsináltam a blogot, és most előzetes videót készítek éppen hozzá. :) Remélem tetszeni fog, hozom majd a videót! 
Puszi: Lori ^^





— Hát ez jó hír... — halványan elmosolyodott, majd pár másodperces csend következett be. — Hazamegyek, dolgom van — mondta, és a kézfejemre egy csókot nyomott.

Elment. Én az ágy szélén ültem, és néztem utána. Kavarogtak a fejemben a gondolatok. Legszívesebben utána futottam volna, hogy megismételjük azt, amit akkor, a másik szobában. Csak egy csókot akartam, nem mást. Egy csókot. És ő elsuhant az egész mellett, mit sem törődve vele. Felhúztam a lábaimat, és ujjaimat összekulcsoltam térdeim körül. A megállapítás, miszerint k*rvára tetszik, továbbra is élt bennem. Nem tudom mi lesz, nem is értem, mi lett velünk pár nap alatt. Vagyis velem.

Nyöszörgésre ébredtem. Égtek a villanyok, még mindig a futóruhámban voltam. A nagy gondolkodás közepette kiterültem az ágyon, és agyam inkább az álmok világát választotta. Nehezen, de kinyitottam a szememet, Baby felé fordulva. Nagy, szomorú szemekkel nézett rám. Szomorkodva megsimogattam a fejét, aztán ránéztem az órára ami az éjjeliszekrényen pirosan világított. 2:01-et mutatott. Megmondom őszintén, nagyon álmos voltam, szóval vállalva, hogy majd reggel áthúzom az ágyneműt, ledobáltam a ruháimat a földre, és bemásztam a takaró alá. Tapsoltam kettőt, mire a lámpa elaludt, egy perc múlva pedig már én is. Újra.

Nem sokáig tudtam aludni, elég problémás, amikor az embernek egy tizenöt kilós, sérült lábú kutyára kell vigyáznia. Reggel hatkor köntösben, a karjaimban kellett levinnem az udvarra. Már világos volt, ezért amíg ő a dolgát végezte, és szétnéztem a fűben, és összeszedtem még pár üvegszilánkot. Csak tudnám, hogy kerültek oda.

Egy-két órával később esett le, hogy nem tudom, hogy fogom megoldani a mai napot. Nem elég, hogy a kutya eleven, még Amelia is folyton pörög. Egy próbát megér...

A délelőtt folyamán kicsit lazítottam. Vagyis nem kicsit. Miután lehúztam az ágyneműt, és tisztát raktam fel, lezuhanyoztam, és tisztán, laza ruhában elhasaltam. A tévében sorozatok mentek, a laptopomon pedig felvillant a csetablak.

A-a-a-ambeeer:

Te, Liam komcsi, hogy betört hozzád?

LoriJ.:

???

A-a-a-ambeeer:

Olvasol te bulvárcikkeket?! A reggeli noname sztárbulvár lehozta címlapsztorinak, amint Li kiugrik a kerítéseden, röviden annyival, hogy vagy rossz útra tévedt, vagy összekapott a lakóval, és nem engedték ki. Mi volt ez?!

LoriJ.:

Ó b*ssza meg! Babyhez dokit kellett hívnom, Liam meg átjött segíteni...

Nem tudom, hogy erre mit írt a barátnőm, mert csörgött a telefonom, és ilyenkor valamiért mindig az a reakcióm, hogy kinyomom a gépet. Meg nem is nagyon érdekelt a válasza, eléggé mérges lettem a cikk hallatán.

A kijelzőn Harry neve állt. Mosolyogva, kedvesen szóltam bele.

— Szia Potterke, mi van?
— Liam vagyok, nem zavarlak?
— Nem, dehogy. Mi történt?
— Be kellett mennem a Sztárbulvármagazin főszerkesztőjéhez, hogy elsimítsam az ügyeket még mielőtt pitiáner betörőnek néznek a rajongók...
— Nagyon sajnálom, nem...
— Lori! — vágott a szavamba kedvesen. — Nem a te hibád. Meg csak azért hívtalak, hogy megkérdezzem, hogy van a kutyusod?
— Pihen, de elég szomorú. Izgága, és most nem futkoshat. Aztán nemsokára — itt az órára néztem —, pontosabban két óra múlva jön Amelia.
— Ó! Hát az szuper. Öhm...esetleg nincs kedvetek elmenni a partra? Velem. Harry meg megteheti azt a szívességet, hogy vigyáz Babyre.
— Jaj de jó lenne! De...nem akarom a nyakába varrni.
— Figyu, a hazugsága után ezt megteheti. Ráadásul egyedül lehet a házban... Nem fogja rossz néven venni. Elintézem, a bátyja vagyok.
— Oké...benne vagyok.
— Örülök. Akkor olyan fél háromkor ott leszek.

Pontosan így volt. A kisasszonyt kettő előtt már meghozta apu, akivel megittunk egy limonádét, közben pedig beszélgettünk. Aztán miután elment, én már mentem is átöltözni. A fürdőruhát alulra vettem, hogy ne kelljen átöltözni, és összeraktam minden más kelléket is. A húgomnak hozattam fürdőruhát, és a kis táskájában hozta magával a rózsaszín törölközőjét, meg a napszemüvegét is. Kint szokás szerint jó idő volt, örültünk is neki nagyon.

Pontban fél háromkor csengettek. Lefutottam, hogy kinyissam az ajtót, és két srác állt előttem.

— Szia Cica — nyomott csábos mosoly kíséretében egy puszit az arcomra Harry.
— Szia — mosolygott Liam is, és megöleltük egymást.
— Gyertek fel — intettem a fejemmel, hogy kerüljenek beljebb, és felmentünk a szobámba, ahol Potterke egyből el is hasalt az ágyamon.
— Ah, hát itt k*rva jó helyen leszek, ne siessetek — mondta kéjesen.
— Harry, ne beszélj így baszki, Amelia is itt van — mordultam rá, aztán kihúztam a kislányt a fürdőszobából, és feléjük fordítottam. Persze hiába, szégyenlős, bújt a lábam mögé lányos zavarában.
— Hm, olyan szép vagy mint a nővéred — méregette a göndörke, mire szúrós pillantást vetettem felé.
— Szia, Liam vagyok — Liam leguggolt hozzá, és a kezét nyújtotta felé.
— Szia — a kislány továbbra is zavarban volt, de mosolyogva köszönt neki, és lepacsizott vele. Harry majd' megpukkadt féltékenységében.

Kocsival mentünk, és megtapasztalhattam, hogy Liam mennyire jól eligazodik a városban. Szerintem csukott szemmel is simán járkálhatna. Szépen leparkolt nem messze a parttól, és hármasban besétáltunk. A vízhez közel letettük a cuccainkat. Olyan helyen voltunk, ahol nem volt minden második lépésnél ember, vagy lerakott pokróc.

Amelia elszaladt homokvárat építeni, mi meg ott maradtunk a homokban. Éppen elraktam a ruháimat, amit idő közben levetettem, amikor a srác megszólított.

— Bekened a hátam? — a naptejet lerakta a lábamhoz, a következő pillanatban meg lerántotta magáról a pólót. Elakadt még a lélegzetem is, nem is tudtam, hogy ilyen felsőteste van. Bólogattam párat, és nekiestem. Ajkamba harapva kentem végig a krémet rajta, olyan hosszúra nyújtva, amennyire csak tudtam.
— Kész is — jelentettem ki, aztán hirtelen ötlettől vezérelve a nyakába csimpaszkodtam.

Csak nevetett, nem mondott semmit. Megfogta a karomat, és felállt, én így a hátára kerültem. A Lábaimat a dereka köré csavartam, hogy ne csússzak le, miközben futni kezdett velem a vízbe. Sikoltoztam, és nevettem, k*rva jó volt!

— Na, ez hogy tetszik? — kérdezte nevetve, aztán megfogta a kezem és magához húzott. A derekam köré fonta a kezeit, hogy ne tudjak elmenni. Gyors pillantást vetettem a húgomra, aki szépen játszott kint.   

13. rész, visszaemlékezés 13

Sziasztok!

Örülök, hogy most két nap alatt nem akadtunk meg két kommentnél, köszi csajok! :) 

Egy kicsit frissítettem a kinézetét a blognak, nekem jobban tetszik, mint amilyen volt. Ti hogy vagytok vele? Tetszik?

Nem túl izgalmas a rész, maximum a vége, de azért remélem fogtok írni véleményt. :)

Puszi: Lori ^^

Kirohantam felmérni a terepet, és megláttam, hogy szerencsétlen húzza a jobb mellső lábát, és úgy mászik felém. Elé futottam, és azonnal letérdeltem hozzá. Alig mertem hozzáérni a mancsához, de láttam, hogy egy üvegszilánk áll ki a tappancsából. Kirántottam a zsebemből a telefont, remegő kézzel, és könnybe lábadt szemmel pedig az állatorvos telefonszámát kerestem a névjegyek között. Tárcsáztam, ki is csörgött...egyszer, kétszer, háromszor, négyszer. És felvette.

— Itt dr. Nicholas Black, tessék — szólalt meg a vonal túlsó feléről.
— Üdv doki, Loretta vagyok — hangom kedves volt, mégis aggódó. Nagyon megijedtem, talán jobban mint Baby.
— Á, Loretta, baj van?
— Baby üvegszilánkba lépett, úgy nézem, eléggé mélyen benne van a mancsában.
— Ne csináljon vele semmit, fél óra és ott vagyok.

Nem mondhattam már rá semmit, mert lerakta. Na nem mintha olyan sok mondanivalóm lett volna. Apám egy jó barátja a férfi, kiskorom óta jóban vagyunk, és a kutyámat is mindig ő vizsgálta. Tudja jól, hogy ilyenkor mennyire megtudok ijedni, nem is tudtam, mit tegyek. Aztán rájöttem, hogy nem fog tudni bejönni, de Baby-t nem hagyhatom egyedül, még a végén a kisasszony utánam jönne. Erősen gondolkodtam, hogy mi legyen. Ambert nem hívhattam, biztosan elaludt. Harry moziba ment, valószínű, hogy még este tízig legalább nem fog ráérni. Elhúztam a számat amikor Liam ötlött fel lehetőégként. Hát legyen...

— Mit szeretnél? — szólt bele semleges hangon pár csörgés után.
— Figyelj...tudnál segíteni? Jön az állatorvos, de egyedül kevés vagyok.
— Menjek át?
— Kérlek. Ambernél van kulcs a kapuhoz... — ekkor leesett, hogy ennyi erővel őt is hívhattam volna, mindegy, hogy melyikünk ébreszti fel.
— Betudok mászni, nem?
— Igen, azt hiszem neked menne — bólogattam, pedig tudtam, hogy nem látja. Közben szabad kezemmel a kutyát simogattam, hogy nyugodt legyen, és leültem, mert már elzsibbadtak a lábaim a térdeléstől.
— Nemsokára ott vagyok — nem volt túl lelkes, egész végig ugyanazon a semleges hangon beszélt. Mondjuk a reggel történtek után még ezt is nagyon csodáltam, valahogy meg kell majd köszönnöm neki.

Továbbra is ott ültem a fűben, miközben a „gyerekem” néha felnyüszített, és szaporán vette a levegőt. Megnyugtattam a simogatással, meg a beszédemmel szerencsére. Nem sokszor fordult elő ilyen, sőt, hogy őszinte legyek az évek alatt még egyszer sem. Meg kell tapasztalni az ilyet is, ugye?

Nem tudom mennyi idő telhetett el, de már kezdett sötétedni egyre gyorsabban. Hét óra is volt, mire hazaértem, szóval igen, már ment le a Nap. Kezdtem aggódni, hogy sem az orvos, sem Liam nem fognak jönni. Egyedül maradtam, csak baj lehet ebből. Potyogtak a könnyeim, eléggé elérzékenyültem. Akkor éreztem meg egy gyengéd érintést a vállamon. Még a hideg is kirázott. Tudtam, hogy ő az, éreztem a jelenlétében a kellemes érzést. Nyugodtabb lettem.

— Hé, mi történt, miért sírsz? — aggódó arccal pillantott rám miközben leguggolt mellém. Letörölte arcomról a könnycseppeket, és megsimogatott.
— Üvegszilánkba lépett, és már jön az orvos — ahogy ezt kimondtam, megszólalt a csengő. Kérlelően Liamre néztem, aki vette a lapot.

A kulcsot a kezébe nyomtam, és a kapuhoz igyekezett. Beszélgetést hallottam, fél perc múlva pedig megjelent Black doki a srác mellett. Megöregedett, de még mindig sármos volt. Fekete vastagabb keretes szemüvege kiemelte kék szemeit, szája vonala szinte tökéletes volt. Mintha megrajzolták volna. Sötét hajában már meglátszódott a pár ősz hajszál, de szokás szerint kissé kócosan állt a feje tetején. Mosolyogva köszöntött, és nem húzta az időt. Soha nem húzza. Letérdelt a kutyához, hogy ne kelljen máshova cipelni. Nekem persze ott kellett maradnom, hogy nyugtassam amíg ellátja a mancsát, de ez természetes. Közben Liam a hátam mögé állt, és megfogta a vállamat. Még egy puszit is nyomott a fejem búbjára. Alig bírtam nézni ahogy a doki kivette az üveget Baby tappancsából. Lefertőtlenítette, de a többit már nem néztem.

— Kész is. Tényleg jó mélyen belement. Óvatosnak kell lenni az ilyenekkel, nagyobb baj is lehetett volna belőle. Most vigyázzanak rá, ne nagyon lépjen rá ha nem muszáj — mondta végig kedvesen.

Annyira jó fej volt, hogy nem fogadott el pénzt (mint máskor sem), és a gyors kézmosás után már el is ment. Amíg Liam figyelt a kutyára, én kikísértem a dokit. Fellélegezve mentem vissza, és a srácnyakába borultam.

— Köszönöm, köszönöm, köszönöm — mondtam a nyakába bújva.
— Ez természetes — hallottam a hangján, hogy már felengedett. Egyik keze a derekamon, a másik meg a tarkómon volt. Végigsimított a hajamon. — Hova vigyem? Veled fog aludni?
— Igen, a szobámba, légy szíves — elindultam befelé, és vezettem fel egyenesen a hálószobámig. Ott van Babynek egy nagy fekhelye, oda le lett rakva. Kedve sem volt felkelni, ami nekem nagyon jól jött, így tudtam beszélni Liammel.
— Harry miért más csajjal ment moziba? — vonta fel a szemöldökét egyik pillanatról a másikra.
— Ööö...hát...mi nem járunk — vontam meg a vállam, ezzel elárulva a hazugságot.
— Nem?
— Nem.
— Azt hittem, hogy a randin összejöttetek. Azt mondta, a csaja vagy.
— Csak egy csók volt, és...fujj — eljátszottam, hogy megborzongtam, amin ő jóízűen felkacagott. Mintha feloldódott volna.
— Velem nem fujj? — tette fel a kérdést a szemebe nézve, és a kezem felé nyúlt. Megráztam a fejem.
— Nem — válaszoltam elhaló hangon.

12. rész, visszaemlékezés 12

Sziasztok! 
Hát nagyon nem tetszett, hogy alig kaptam kommentet, de mindegy... Most elég hosszú lett a rész a többihez képest, nem lett túl izgi, de kiderül, hogy mit akar Louis. Érdekes. 
Várom a véleményeket, és ne felejtsétek, a 15. részhez érkezett komik után a 10-től összeírom a neveket, és ki lesz sorsolva a győztes. De csak azok közül persze, akik nem egy részhez írtak... A meglepi pedig még titok. ^^
Puszi: Lori ^^







— Mit szólnál, ha most megcsókolnálak? — felvont szemöldökkel nézett rám, és gondolom vágjátok, hogy mi volt a reakcióm. Ledöbbentem.
— Neked meg mi a f*szom bajod van? — értetlenül néztem rá, reménykedtem benne, hogy csak rosszul hallottam.
— Elmondok valamit, de csak akkor, ha nem mondod el senkinek — lehajtotta a fejét, és egyenesen az autó kormányára szegezte tekintetét.
— Esküszöm, hogy tartom a szám.
— Én...szerelmes vagyok...
— De hát ez tök jó!
— Harrybe — fejezte be a mondatot, mire én igazából totál lefagytam.
— Mi a szar?! Meleg vagy?!
— Halkabban már Lori, a f*szomat!
— Ezt ő tudja? Vagyis tud róla valaki?
— Liam. Meg már te. Kussolj. Csak azért mondtam el, mert te vagy a nője...

Komolyan mondom, fogalmam sem volt róla, hogy ez mégis mi. Louis szerelmes Harrybe, és erről csak Liam és én tudunk? Miért lesz ettől jobb neki? Egyből arra gondoltam, hogy majd ezzel akarja elérni biztos, hogy „szakítsunk”, hogy legyen esélye. Inkább megráztam a fejemet, és kiszálltam a kocsiból miután elköszöntem egy gyors köszi, sziával.

A házba mentem, Baby nyöszörgött, úgyhogy beengedtem, és beültünk tévét nézni. Váltogattam a csatornákat, és képzeljétek, egy One Direction klip ment az egyik noname zenecsatornán. Vigyorogva néztem, ahogy a srácok produkálják magukat. Amikor Zayn jelent meg egyedül a képernyőn, elhúztam a számat. Még mindig a hideg futkosott a hátamon attól, hogy rá kellett gondolnom. Amit művelt, azt...nem fogom soha elfelejteni. Bele se gondoltam még, hogy mi lett volna Liam nélkül. Annyit köszönhetek neki, és annyira aranyos... B*szd meg, totál elkalandoztam. Olyan unalmas volt ebben a pillanatban az életem, hogy legszívesebben szögre akasztottam volna magam, vagy a franc tudja. Elakartam menni aludni, de gondolom voltatok már ti is úgy, hogy testileg tök fittek voltatok, lelkileg meg hullák. Na, én azt csináltam, hogy felcaplattam a szobámba, előhalásztam egy rövidnadrágot, ujjatlant, cipőt, és fehérneműt. Egy szál bugyiban táncoltam egy sort a felhallatszódó Call Me Maybe-re, aztán pár perc múlva már hajgumi után kutattam a fürdőben. Csodás rend volt, egészen addig amíg bele nem nyúltam a szekrénybe. Utálom, hogy mindig eltűnnek a hullámcsatok és a hajgumik, hiába veszek hatvanat mindegyikből. És naná, hogy mindig a drágábbik, erős gumi tűnik el. Biztos manók járnak a házamban. P*csába!

Tehát sikerült összegumiznom a hajamat, aztán leugráltam a lépcsőn, egyenesen a kutyámhoz sétáltam a nappaliba.

— Gyere cuki, elmegyünk futni — intettem neki a fejemmel mire farok csóválva lehuppant a kanapéról, és a bejárati ajtóhoz sprintelt. Tiszta bolond.

Kikapcsoltam a tévét, a mobilomat zsebre raktam, aztán bezártam magunk után az ajtót. Baby a pórázt a szájában hozta, és a kapu előtt ráraktam. Innen pedig indulhatott a kocogás, amit nem csak én, hanem ő is nagyon szeret.

Egészen a barátnőm házáig futottunk. Ott szépen lelassítottunk, és hezitáltam, hogy becsengessek-e. Kell beszélnünk egyáltalán? Vagy mi legyen? Alsó ajkamat beharaptam, és körbenéztem. A kód beírása helyett csak csengettem, és vártam, hogy Amber kiszóljon.

— Tessék — hallatszott a lány álmos hangja, és ásított egy nagyot. Nem szokott eddig aludni...
— Lori vagyok — mondtam nemes egyszerűséggel, és már hallottam is, hogy zörgött bent picit, és nyílt a kapu.

A kutyáról levettem a pórázt, hagytam, hadd szaladgáljon az udvaron amíg én bementem a barátnőmhöz egy kis beszélgetésre. Meglepően nyúzott fejjel lépett elém a bejáratnál. Egymásra néztünk, tetőtől talpig felmérve a másik kinézetét és elnevettük magunkat. Én totál leizzadtam, ő meg zombiként ácsorgott mamuszban és köntösben... Melyik a gázosabb? Szavazásra bocsátom...

— Na mi van, ribanc? — kérdeztem a fejemmel biccentve. Kérdőn néztem rá, és megfogott a karomnál fogva, hogy az ebédlőbe húzzon.
— Zaynnel tegnap este egy hotelben voltunk. Te...eszméletlen az ágyban. Komolyan, imádom. Alig bírtam ki azt a pár percet amíg felértünk a szobába. Majdnem a liftben...
— Hé már! K*rvára nem érdekelnek a részletek.
— Jó, akkor mesélj, Harry milyen? Elég nagy a himbilimbi? — húzogatta a szemöldökét, és közben kidugta a nyelvét.
— Ez a hülye segg miket mesélt neked? Vágod, hogy megakart erőszakolni? Vagy ezt hogy adta neked elő?

Itt volt az a pillanat, hogy Ambernek leesett az álla. Semmit nem tudott. Naná, Zayn kanos volt, persze, hogy játszotta a cukifiút, gondolta, hogy nem fog beválni amit nálam próbált. A csaj meg totál naiv, nem ismeri fel a helyzetet. Komolyan, milyen pasi az, aki egy pár hetes haverság után egyszer csak elmegy hozzád, és megdug? Mert náluk ez volt a helyzet.

Elmeséltem neki mindent. Az utóbbi időben nem tudtunk beszélni, így elég sok részlet volt, csak azt nem árultam el, hogy Louis mit mondott a kocsiban... Még én sem fogtam fel igazán.

Na...mit vártok még? Nem volt semmi különleges, senki nem keresett, útközben hazafelé a rendőrök nem kapcsoltak le, sőt, még a fiúkkal sem találkoztam. Hiányzott is a buta fejük, pedig amúgy nem szoktam ennyi idő alatt megszeretni az embereket. Jobb szeretek egyedül lenni, mármint Ambert kivéve. Vele bármennyi ideig szívesen vagyok, de mással nem. Erre az az okom, hogy már nincs türelmem hozzá, hogy megismerjük egymást teljesen az emberekkel. Ez az öt fiú meg hát...édesek. Ja nem, Zayn nem, Niall nem olyan szimpatikus, hogy annyira izgasson (haha), Louis...hát lehet, hogy jóba lehetünk még. Harry és Liam pedig egy olyan kategória, ami...közel áll a szívemhez, talán. Harry a tesóm. Tudom, fura ez így, de mégis. Liam pedig olyan furcsa, nagyon jó fej, és bevallom, vonzódom hozzá. Az ő részéről meg nem vagyok biztos semmiben.

Otthon igazából kicsit dühös voltam, mert alig, hogy hazaértem, már meg is szólalt a telefonom. Anyu hívott, hogy másnap lepasszolják nekem a kisasszonyt, vigyázzak rá. Oké, belementem. De amikor meghallottam, hogy Baby úgy nyüszít, mint a mentőautók, hirtelen szinte a szívinfarktus kerülgetett.