16.rész, visszaemlékezés 16

Sziasztok! 
Megjöttem a folytatással, ami hát nagyon nehezen született meg. Ne haragudjatok, remélem még maradt pár olvasóm... Imádlak titeket, azt jobb ha tudjátok. ^^ 
Feltűnik egy új szereplő, Lana, remélem magára ismer a nyertesünk. ;) Egyelőre nem nagyon avattalak bele titeket a dolgokba, de ha kapok véleményt, jön a folytatás. ^^
Puszi: Lori ^^





— Nem megyünk szobára? — ajka szélében huncut mosoly bujkált, és ahogy szemébe néztem, láttam, hogy szintén segg részeg.
— Nekem van...barátom — mondtam megszeppenve. Hogy mi történt velem, arról fogalmam sincs...

Aztán már csak azt vettem észre, hogy a srác valakinek nagyon kacsintgat, és megjelent mellettünk egy barna, göndör hajú lány, ribancszerkóba bújva. Az arca eléggé ismerős volt, nagyon hasonlított valakire, csak nem tudtam, hogy kire.

— Mi van cuncimókus, nem jössz vissza? — a lány mutatóujját végighúzta Batman mellkasán, mire ő megfogta a kis kacsóját, és mintha ott sem lettem volna, elment vele.

Bambán néztem utána, majd megráztam a fejem és kértem magamnak egy italt. Innentől pedig minden kiesett, semmire sem emlékszek.

Reggel ismerős helyen ébredtem. Az illat tűnt fel először. Harry illata, amit már nagyon jól ismerek. Tehát már megint ő vitt haza...nagyon szuper. Nagy nehezen kinyitottam a szememet, olyan voltam, mint akin átment az úthenger. Oldalra fordítottam a fejem, és a drága göndör fürtjeivel találtam szembe magam. Hangosan szuszogott. Kimásztam az ágyból, nem volt rajtam más, csak egy alsónadrág. Töklámpás volt az elején, eléggé viccesen nézett ki. Hajamat a mellemhez söpörtem, és kifelé kezdtem cammogni. Csend volt az egész házban, csak az hallatszott, ahogy lépkedtem lefelé a lépcsőn. A konyhába érve jöttem rá, hogy hát nem mindig hihetek a csöndnek, főleg, ha semmire nem emlékszek az éjszakából. Az a barna ribancszerkós csaj üldögélt a pultnál, aki azzal a Batmannel szórakozott a szemem előtt.

— Hát te ki a f*sz vagy? — pislogtam rá érdekesen, felvont szemöldökkel.
— Lana — válaszolt flegmán, úgy, hogy még rám se nézett.

Megingattam a fejemet, és miután megittam egy pohár vizet, Liam szobáját vettem célpontul. Nem kopogtam, csak lassan benyitottam. Egyből az ágya felé néztem, viszont ott nyomban ledöbbentem, kirázott a hideg, és elfogott egy nagyon rossz érzés. Egy Batman jelmez volt odadobva az ágy végébe, pontosan az, ami azon a srácon volt...

Percekig álltam dermedten, teljesen megvoltam róla bizonyosodva, hogy Liam, és az a k*rva...együtt háltak. A kezeim ökölbe szorultak, és olyan erővel vágtam be az ajtót hogy a hangra a másik szobában alvó Zayn is felébredt. Harry ajtaját szintén ilyen erővel vágtam be, csak akkor, amikor már bent voltam. Bebújtam mellé az ágyba, és miközben ébredezett, sírva odabújtam hozzá. Fejemet a mellkasába fúrtam.

— Héé, cica, mi történt? — keze egyből a derekamra csúszott, úgy húzott szorosan magához. Nem mondtam semmit, csak szipogtam.

Izgultok, hogy mi történt mi? Hát az történt, hogy senki nem tudta, mi volt az ajtócsapódás, meg semmi mást. Csak Harry és én tudtuk, és ő annyira aranyos, hogy teljes mértékben kiállt mellettem. Vagyis egy szóval nem mondta el a fiúknak, hogy nekem van bajom, hanem csak vállat vont. Úgy tettünk, mintha semmi nem történt volna, de Liam nem vette be. Mint kiderült, már az ebédnek van ideje. Mindenki tök kussban volt, én meg frusztráltan ücsörögtem kezemben a pizzámmal a nappaliban. A kanapé szélén üldögéltem, miközben azt hallgattam, hogy ez a Lana csaj miképp ecseteli a fiúknak, hogy milyen nagyon tetszik neki a ház.

Azt viszont csak később, Harrytől tudtam meg, hogy a csaj Louis unokatestvére, és állítólag teljesen véletlenül találkoztak a bulin. Hát jó.

Liam tudta, hogy valami nincs rendben, mert különben odajött volna már hozzám. Tudta, hogy vele van gondom, habár semmi ilyenre nem adtam okot. Ebből is látszott, hogy minden bizonnyal okom volt kiakadni, és tényleg történt valami közöttük.

(Ja, azt el is felejtettem mondani, hogy Lou még mindig titkolja az érzéseit Harry előtt, és rohadt ügyes, az ember észre sem veszi, hogy odáig van érte.)

Kaja után felmentem Potterke szobájába, és kiszolgáltam magam a ruháival. Bepötyögtem a telefonjába egy üzenetet, amiben elköszöntem, és észrevétlenül kisurrantam a házból.

Folytak a könnyeim, némán törtem össze. Lassan sétáltam haza, út közben le sem vettem a szemem a járdáról. Az volt az egyetlen, ami elvonta a figyelmemet, majd később, mikor már hazaértem, a párnám volt a vigaszom. Kár, hogy nem ezzel kezdtem...ugyanis amint beértem a szobába, lelöktem az összes közös képünket, és a Liamtől kapott dolgaimat a földre.

Félig behunyt szemmel, a könnyeim között pislogtam az ablak felé. Háttal voltam az ajtónak, de hallottam, hogy valaki bejött. Besüppedt mellettem az ágy, és egy érintést éreztem a derekamon.  

Nyertes

Sziasztok!
Na végre itt van az ígért nyereményes kis játékunk, ami teljesen véletlenszerűen jött ki.

Tehát Angi lesz az, aki választhat két dolog közül.
-Egy rövid kis novella/történet csak a Te számodra, amiről te döntesz.
-Új szereplőként jelensz meg a történetben akár hosszabb ideig is.

Válassz kérlek, és kommentben írd meg a választást. Ha az elsőt választod, akkor kérek egy e-mail címet is, ahova elküldhetem majd. ^^

15. rész, visszaemlékezés 15

Sziasztok!
Írtam pár bloghoz kommentet, hogy visszatértem, és tádá, itt vagyok! Nem hiszem, hogy túlságosan hiányzott a folytatás, de hát nekem örömet okoz. :)
A lényeg, hogy a versenyes nyerős cucc most el lesz halasztva, méghozzá ennek a résznek a végégig. Akik most ehhez írnak, köztük lesz kisorsolva, hogy kit lepek meg. ^^ 
Várom a véleményeket, nagyon!
Puszi: Lori ^^







— Tetszik, tetszik, de...

Megcsókolt. Egy mondatot sem tudtam végigmondani, ő lekapott. Önkéntelenül körbefontam nyaka körül a kezeimet, ő meg a lehető legközelebb húzott magához. Visszacsókoltam, nem is egyszer. Pár percen keresztül csókcsatáztunk, aztán elhúzódtam, és nem is néztem rá. Úszni kezdtem a part felé, és magamhoz hívtam Ameliát, hogy bekenhessem naptejjel. Olyan fehér bőre van, hogy nagyon kell vigyázni vele. Mint ahogy nekem is.  

__________________________________________

Pont a legjobb résznél maradt abba, igaz? Nehogy azt higgyétek... Liammel smároltunk, ja. Aztán ennyi. És nem csak aznap, hanem tovább. Innentől már nem volt ugyanolyan, egészen szeptemberig, amikor egyszer együtt elvittük Ameliát az oviba. A gyerekeket nézve kitört belőle az érzelgősség, és úgy ölelt meg, hogy rendesen beleremegtem. Megcsókolt, de lassan, és szorosan tartott karjai közt. Összejöttünk. A szívem mindig úgy kalimpált ha rá gondoltam, mintha kiakarna ugrani a helyéről. Eszeveszettül beleszerettem, és ő is imádott.

És itt ugrik a majom a vízbe.

Halloween napja, a bandával Amerikába indultunk, hogy egy jót bulizzunk. A banda viszont olyan felállásban volt, hogy mindenkinek jó legyen. A fiúk nem akartak bemelegíteni a buli előtt, viszont mi lányok Amberrel az élen egy lepukkant kocsmából szerettünk volna indulni. Mivel a fiúk tiltakoztak, úgy döntöttünk, hogy külön megyünk. Már ott külön voltunk, amikor a jelmezeinket öltöttük magunkra. Halvány lila gőzöm nem volt arról, hogy Liam milyen jelmezben lesz, de a meglepetés ereje mindig olyan jó. Én macskanő szerkóban feszítettem, a hajam hátra volt dobva, az arcomból pedig nem látszott sok, mivel különleges alkalom végett a maszk mellett vörös rúzs, és erős szemfesték is volt a képemen.

Elmentünk a csajokkal abba a kocsmába, valahol a belvárosban. Kívülről egy porfészeknek látszott, viszont belülről nem az volt. Egy egészen stílusos, bor-, és cigarettafüst szagú helyre léptünk be. A pulthoz ültünk sorban, öten voltunk lányok. Megadtuk a módját az alapozásnak, és egymás után sorban hajtottuk le a rövideket. Úgy gondoltuk, hogy gyorsan végzünk majd, de közbejött pár jó pasi. Persze én már az elején közöltem, hogy bocsi, pasim van, a macskanő ma este nem dorombol az ágyban, vagy nem nektek, de a többiek mind szinglik, és gátlástalanok voltak. Ittunk, és ittunk, ketten le is léptek a srácokkal.

Amberrel és Cassidy-vel úgy ahogy, vihogva otthagytuk a kocsmát, majd leintettünk egy taxit, hogy eljussunk a bárba, ahol a fiúk ránk vártak.

A pia hatott, éreztem, hogy be vagyok b*szva, és úgy tűnt, mások is látták rajtam. Mosolyogtak, meg én is, és egy picit csálén is mentünk így egymásba kapaszkodva. A listára fel voltunk írva, szóval simán beengedtek minket. Tele volt az egész kóceráj jelmezesekkel, halvány lila gőzöm nem volt, hogy mégis hogy a kib*szott életbe fogom megtalálni a barátaimat, legfőképpen a szerelmemet.

— Heló cicus — valaki a fülembe súgta ezt a köszönést, mire egyből hátrafordultam. Viszont a lendülettől megszédültem, és neki kellett elkapnia, hogy ne essek hanyatt. — Hé-hé, ne fektesselek le? — hangjából ítélve ezt a kétértelmű mondatot éppen úgy gondolta, ahogy nem kellett volna.
— Ha? — csak bután néztem az ismeretlenre, aki annyira be volt öltözve Batmannek, hogy a száján kívül semmit nem láttam belőle.   

Az új dolog

Sziasztok drágák!

Mint ahogy ígértem, hoztam a videót. Ez egy új történet lesz, igazából nem mondok róla semmit, mert a videó sokkal inkább elmondja, mint ahogy én azt leírnám. Remélem tetszeni fog nektek, és olvasni fogjátok. ^^ Majd hozom a linket a következő résszel együtt -ami nem tudom mikor lesz-. 

Várom a véleményeket, kérlek írjatok őszintén! *-*

Puszi: Lori ^^

14. rész, visszaemlékezés 14

Sziasztok!
Köszöntöm az új olvasókat, meg a régieket is, és köszönöm a kommenteket. ^^ 
Lassan elérkezünk a 15. részhez, remélem tudjátok, mivel jár ez. :D
Ehhez párosítok egy olyan hírt, hogy új történetbe kezdtem, amit kicsit elvonatkoztattam a 1D-től. Egy szerelmes, és egyben horror sztori lesz ez, aminek már megcsináltam a blogot, és most előzetes videót készítek éppen hozzá. :) Remélem tetszeni fog, hozom majd a videót! 
Puszi: Lori ^^





— Hát ez jó hír... — halványan elmosolyodott, majd pár másodperces csend következett be. — Hazamegyek, dolgom van — mondta, és a kézfejemre egy csókot nyomott.

Elment. Én az ágy szélén ültem, és néztem utána. Kavarogtak a fejemben a gondolatok. Legszívesebben utána futottam volna, hogy megismételjük azt, amit akkor, a másik szobában. Csak egy csókot akartam, nem mást. Egy csókot. És ő elsuhant az egész mellett, mit sem törődve vele. Felhúztam a lábaimat, és ujjaimat összekulcsoltam térdeim körül. A megállapítás, miszerint k*rvára tetszik, továbbra is élt bennem. Nem tudom mi lesz, nem is értem, mi lett velünk pár nap alatt. Vagyis velem.

Nyöszörgésre ébredtem. Égtek a villanyok, még mindig a futóruhámban voltam. A nagy gondolkodás közepette kiterültem az ágyon, és agyam inkább az álmok világát választotta. Nehezen, de kinyitottam a szememet, Baby felé fordulva. Nagy, szomorú szemekkel nézett rám. Szomorkodva megsimogattam a fejét, aztán ránéztem az órára ami az éjjeliszekrényen pirosan világított. 2:01-et mutatott. Megmondom őszintén, nagyon álmos voltam, szóval vállalva, hogy majd reggel áthúzom az ágyneműt, ledobáltam a ruháimat a földre, és bemásztam a takaró alá. Tapsoltam kettőt, mire a lámpa elaludt, egy perc múlva pedig már én is. Újra.

Nem sokáig tudtam aludni, elég problémás, amikor az embernek egy tizenöt kilós, sérült lábú kutyára kell vigyáznia. Reggel hatkor köntösben, a karjaimban kellett levinnem az udvarra. Már világos volt, ezért amíg ő a dolgát végezte, és szétnéztem a fűben, és összeszedtem még pár üvegszilánkot. Csak tudnám, hogy kerültek oda.

Egy-két órával később esett le, hogy nem tudom, hogy fogom megoldani a mai napot. Nem elég, hogy a kutya eleven, még Amelia is folyton pörög. Egy próbát megér...

A délelőtt folyamán kicsit lazítottam. Vagyis nem kicsit. Miután lehúztam az ágyneműt, és tisztát raktam fel, lezuhanyoztam, és tisztán, laza ruhában elhasaltam. A tévében sorozatok mentek, a laptopomon pedig felvillant a csetablak.

A-a-a-ambeeer:

Te, Liam komcsi, hogy betört hozzád?

LoriJ.:

???

A-a-a-ambeeer:

Olvasol te bulvárcikkeket?! A reggeli noname sztárbulvár lehozta címlapsztorinak, amint Li kiugrik a kerítéseden, röviden annyival, hogy vagy rossz útra tévedt, vagy összekapott a lakóval, és nem engedték ki. Mi volt ez?!

LoriJ.:

Ó b*ssza meg! Babyhez dokit kellett hívnom, Liam meg átjött segíteni...

Nem tudom, hogy erre mit írt a barátnőm, mert csörgött a telefonom, és ilyenkor valamiért mindig az a reakcióm, hogy kinyomom a gépet. Meg nem is nagyon érdekelt a válasza, eléggé mérges lettem a cikk hallatán.

A kijelzőn Harry neve állt. Mosolyogva, kedvesen szóltam bele.

— Szia Potterke, mi van?
— Liam vagyok, nem zavarlak?
— Nem, dehogy. Mi történt?
— Be kellett mennem a Sztárbulvármagazin főszerkesztőjéhez, hogy elsimítsam az ügyeket még mielőtt pitiáner betörőnek néznek a rajongók...
— Nagyon sajnálom, nem...
— Lori! — vágott a szavamba kedvesen. — Nem a te hibád. Meg csak azért hívtalak, hogy megkérdezzem, hogy van a kutyusod?
— Pihen, de elég szomorú. Izgága, és most nem futkoshat. Aztán nemsokára — itt az órára néztem —, pontosabban két óra múlva jön Amelia.
— Ó! Hát az szuper. Öhm...esetleg nincs kedvetek elmenni a partra? Velem. Harry meg megteheti azt a szívességet, hogy vigyáz Babyre.
— Jaj de jó lenne! De...nem akarom a nyakába varrni.
— Figyu, a hazugsága után ezt megteheti. Ráadásul egyedül lehet a házban... Nem fogja rossz néven venni. Elintézem, a bátyja vagyok.
— Oké...benne vagyok.
— Örülök. Akkor olyan fél háromkor ott leszek.

Pontosan így volt. A kisasszonyt kettő előtt már meghozta apu, akivel megittunk egy limonádét, közben pedig beszélgettünk. Aztán miután elment, én már mentem is átöltözni. A fürdőruhát alulra vettem, hogy ne kelljen átöltözni, és összeraktam minden más kelléket is. A húgomnak hozattam fürdőruhát, és a kis táskájában hozta magával a rózsaszín törölközőjét, meg a napszemüvegét is. Kint szokás szerint jó idő volt, örültünk is neki nagyon.

Pontban fél háromkor csengettek. Lefutottam, hogy kinyissam az ajtót, és két srác állt előttem.

— Szia Cica — nyomott csábos mosoly kíséretében egy puszit az arcomra Harry.
— Szia — mosolygott Liam is, és megöleltük egymást.
— Gyertek fel — intettem a fejemmel, hogy kerüljenek beljebb, és felmentünk a szobámba, ahol Potterke egyből el is hasalt az ágyamon.
— Ah, hát itt k*rva jó helyen leszek, ne siessetek — mondta kéjesen.
— Harry, ne beszélj így baszki, Amelia is itt van — mordultam rá, aztán kihúztam a kislányt a fürdőszobából, és feléjük fordítottam. Persze hiába, szégyenlős, bújt a lábam mögé lányos zavarában.
— Hm, olyan szép vagy mint a nővéred — méregette a göndörke, mire szúrós pillantást vetettem felé.
— Szia, Liam vagyok — Liam leguggolt hozzá, és a kezét nyújtotta felé.
— Szia — a kislány továbbra is zavarban volt, de mosolyogva köszönt neki, és lepacsizott vele. Harry majd' megpukkadt féltékenységében.

Kocsival mentünk, és megtapasztalhattam, hogy Liam mennyire jól eligazodik a városban. Szerintem csukott szemmel is simán járkálhatna. Szépen leparkolt nem messze a parttól, és hármasban besétáltunk. A vízhez közel letettük a cuccainkat. Olyan helyen voltunk, ahol nem volt minden második lépésnél ember, vagy lerakott pokróc.

Amelia elszaladt homokvárat építeni, mi meg ott maradtunk a homokban. Éppen elraktam a ruháimat, amit idő közben levetettem, amikor a srác megszólított.

— Bekened a hátam? — a naptejet lerakta a lábamhoz, a következő pillanatban meg lerántotta magáról a pólót. Elakadt még a lélegzetem is, nem is tudtam, hogy ilyen felsőteste van. Bólogattam párat, és nekiestem. Ajkamba harapva kentem végig a krémet rajta, olyan hosszúra nyújtva, amennyire csak tudtam.
— Kész is — jelentettem ki, aztán hirtelen ötlettől vezérelve a nyakába csimpaszkodtam.

Csak nevetett, nem mondott semmit. Megfogta a karomat, és felállt, én így a hátára kerültem. A Lábaimat a dereka köré csavartam, hogy ne csússzak le, miközben futni kezdett velem a vízbe. Sikoltoztam, és nevettem, k*rva jó volt!

— Na, ez hogy tetszik? — kérdezte nevetve, aztán megfogta a kezem és magához húzott. A derekam köré fonta a kezeit, hogy ne tudjak elmenni. Gyors pillantást vetettem a húgomra, aki szépen játszott kint.   

13. rész, visszaemlékezés 13

Sziasztok!

Örülök, hogy most két nap alatt nem akadtunk meg két kommentnél, köszi csajok! :) 

Egy kicsit frissítettem a kinézetét a blognak, nekem jobban tetszik, mint amilyen volt. Ti hogy vagytok vele? Tetszik?

Nem túl izgalmas a rész, maximum a vége, de azért remélem fogtok írni véleményt. :)

Puszi: Lori ^^

Kirohantam felmérni a terepet, és megláttam, hogy szerencsétlen húzza a jobb mellső lábát, és úgy mászik felém. Elé futottam, és azonnal letérdeltem hozzá. Alig mertem hozzáérni a mancsához, de láttam, hogy egy üvegszilánk áll ki a tappancsából. Kirántottam a zsebemből a telefont, remegő kézzel, és könnybe lábadt szemmel pedig az állatorvos telefonszámát kerestem a névjegyek között. Tárcsáztam, ki is csörgött...egyszer, kétszer, háromszor, négyszer. És felvette.

— Itt dr. Nicholas Black, tessék — szólalt meg a vonal túlsó feléről.
— Üdv doki, Loretta vagyok — hangom kedves volt, mégis aggódó. Nagyon megijedtem, talán jobban mint Baby.
— Á, Loretta, baj van?
— Baby üvegszilánkba lépett, úgy nézem, eléggé mélyen benne van a mancsában.
— Ne csináljon vele semmit, fél óra és ott vagyok.

Nem mondhattam már rá semmit, mert lerakta. Na nem mintha olyan sok mondanivalóm lett volna. Apám egy jó barátja a férfi, kiskorom óta jóban vagyunk, és a kutyámat is mindig ő vizsgálta. Tudja jól, hogy ilyenkor mennyire megtudok ijedni, nem is tudtam, mit tegyek. Aztán rájöttem, hogy nem fog tudni bejönni, de Baby-t nem hagyhatom egyedül, még a végén a kisasszony utánam jönne. Erősen gondolkodtam, hogy mi legyen. Ambert nem hívhattam, biztosan elaludt. Harry moziba ment, valószínű, hogy még este tízig legalább nem fog ráérni. Elhúztam a számat amikor Liam ötlött fel lehetőégként. Hát legyen...

— Mit szeretnél? — szólt bele semleges hangon pár csörgés után.
— Figyelj...tudnál segíteni? Jön az állatorvos, de egyedül kevés vagyok.
— Menjek át?
— Kérlek. Ambernél van kulcs a kapuhoz... — ekkor leesett, hogy ennyi erővel őt is hívhattam volna, mindegy, hogy melyikünk ébreszti fel.
— Betudok mászni, nem?
— Igen, azt hiszem neked menne — bólogattam, pedig tudtam, hogy nem látja. Közben szabad kezemmel a kutyát simogattam, hogy nyugodt legyen, és leültem, mert már elzsibbadtak a lábaim a térdeléstől.
— Nemsokára ott vagyok — nem volt túl lelkes, egész végig ugyanazon a semleges hangon beszélt. Mondjuk a reggel történtek után még ezt is nagyon csodáltam, valahogy meg kell majd köszönnöm neki.

Továbbra is ott ültem a fűben, miközben a „gyerekem” néha felnyüszített, és szaporán vette a levegőt. Megnyugtattam a simogatással, meg a beszédemmel szerencsére. Nem sokszor fordult elő ilyen, sőt, hogy őszinte legyek az évek alatt még egyszer sem. Meg kell tapasztalni az ilyet is, ugye?

Nem tudom mennyi idő telhetett el, de már kezdett sötétedni egyre gyorsabban. Hét óra is volt, mire hazaértem, szóval igen, már ment le a Nap. Kezdtem aggódni, hogy sem az orvos, sem Liam nem fognak jönni. Egyedül maradtam, csak baj lehet ebből. Potyogtak a könnyeim, eléggé elérzékenyültem. Akkor éreztem meg egy gyengéd érintést a vállamon. Még a hideg is kirázott. Tudtam, hogy ő az, éreztem a jelenlétében a kellemes érzést. Nyugodtabb lettem.

— Hé, mi történt, miért sírsz? — aggódó arccal pillantott rám miközben leguggolt mellém. Letörölte arcomról a könnycseppeket, és megsimogatott.
— Üvegszilánkba lépett, és már jön az orvos — ahogy ezt kimondtam, megszólalt a csengő. Kérlelően Liamre néztem, aki vette a lapot.

A kulcsot a kezébe nyomtam, és a kapuhoz igyekezett. Beszélgetést hallottam, fél perc múlva pedig megjelent Black doki a srác mellett. Megöregedett, de még mindig sármos volt. Fekete vastagabb keretes szemüvege kiemelte kék szemeit, szája vonala szinte tökéletes volt. Mintha megrajzolták volna. Sötét hajában már meglátszódott a pár ősz hajszál, de szokás szerint kissé kócosan állt a feje tetején. Mosolyogva köszöntött, és nem húzta az időt. Soha nem húzza. Letérdelt a kutyához, hogy ne kelljen máshova cipelni. Nekem persze ott kellett maradnom, hogy nyugtassam amíg ellátja a mancsát, de ez természetes. Közben Liam a hátam mögé állt, és megfogta a vállamat. Még egy puszit is nyomott a fejem búbjára. Alig bírtam nézni ahogy a doki kivette az üveget Baby tappancsából. Lefertőtlenítette, de a többit már nem néztem.

— Kész is. Tényleg jó mélyen belement. Óvatosnak kell lenni az ilyenekkel, nagyobb baj is lehetett volna belőle. Most vigyázzanak rá, ne nagyon lépjen rá ha nem muszáj — mondta végig kedvesen.

Annyira jó fej volt, hogy nem fogadott el pénzt (mint máskor sem), és a gyors kézmosás után már el is ment. Amíg Liam figyelt a kutyára, én kikísértem a dokit. Fellélegezve mentem vissza, és a srácnyakába borultam.

— Köszönöm, köszönöm, köszönöm — mondtam a nyakába bújva.
— Ez természetes — hallottam a hangján, hogy már felengedett. Egyik keze a derekamon, a másik meg a tarkómon volt. Végigsimított a hajamon. — Hova vigyem? Veled fog aludni?
— Igen, a szobámba, légy szíves — elindultam befelé, és vezettem fel egyenesen a hálószobámig. Ott van Babynek egy nagy fekhelye, oda le lett rakva. Kedve sem volt felkelni, ami nekem nagyon jól jött, így tudtam beszélni Liammel.
— Harry miért más csajjal ment moziba? — vonta fel a szemöldökét egyik pillanatról a másikra.
— Ööö...hát...mi nem járunk — vontam meg a vállam, ezzel elárulva a hazugságot.
— Nem?
— Nem.
— Azt hittem, hogy a randin összejöttetek. Azt mondta, a csaja vagy.
— Csak egy csók volt, és...fujj — eljátszottam, hogy megborzongtam, amin ő jóízűen felkacagott. Mintha feloldódott volna.
— Velem nem fujj? — tette fel a kérdést a szemebe nézve, és a kezem felé nyúlt. Megráztam a fejem.
— Nem — válaszoltam elhaló hangon.

12. rész, visszaemlékezés 12

Sziasztok! 
Hát nagyon nem tetszett, hogy alig kaptam kommentet, de mindegy... Most elég hosszú lett a rész a többihez képest, nem lett túl izgi, de kiderül, hogy mit akar Louis. Érdekes. 
Várom a véleményeket, és ne felejtsétek, a 15. részhez érkezett komik után a 10-től összeírom a neveket, és ki lesz sorsolva a győztes. De csak azok közül persze, akik nem egy részhez írtak... A meglepi pedig még titok. ^^
Puszi: Lori ^^







— Mit szólnál, ha most megcsókolnálak? — felvont szemöldökkel nézett rám, és gondolom vágjátok, hogy mi volt a reakcióm. Ledöbbentem.
— Neked meg mi a f*szom bajod van? — értetlenül néztem rá, reménykedtem benne, hogy csak rosszul hallottam.
— Elmondok valamit, de csak akkor, ha nem mondod el senkinek — lehajtotta a fejét, és egyenesen az autó kormányára szegezte tekintetét.
— Esküszöm, hogy tartom a szám.
— Én...szerelmes vagyok...
— De hát ez tök jó!
— Harrybe — fejezte be a mondatot, mire én igazából totál lefagytam.
— Mi a szar?! Meleg vagy?!
— Halkabban már Lori, a f*szomat!
— Ezt ő tudja? Vagyis tud róla valaki?
— Liam. Meg már te. Kussolj. Csak azért mondtam el, mert te vagy a nője...

Komolyan mondom, fogalmam sem volt róla, hogy ez mégis mi. Louis szerelmes Harrybe, és erről csak Liam és én tudunk? Miért lesz ettől jobb neki? Egyből arra gondoltam, hogy majd ezzel akarja elérni biztos, hogy „szakítsunk”, hogy legyen esélye. Inkább megráztam a fejemet, és kiszálltam a kocsiból miután elköszöntem egy gyors köszi, sziával.

A házba mentem, Baby nyöszörgött, úgyhogy beengedtem, és beültünk tévét nézni. Váltogattam a csatornákat, és képzeljétek, egy One Direction klip ment az egyik noname zenecsatornán. Vigyorogva néztem, ahogy a srácok produkálják magukat. Amikor Zayn jelent meg egyedül a képernyőn, elhúztam a számat. Még mindig a hideg futkosott a hátamon attól, hogy rá kellett gondolnom. Amit művelt, azt...nem fogom soha elfelejteni. Bele se gondoltam még, hogy mi lett volna Liam nélkül. Annyit köszönhetek neki, és annyira aranyos... B*szd meg, totál elkalandoztam. Olyan unalmas volt ebben a pillanatban az életem, hogy legszívesebben szögre akasztottam volna magam, vagy a franc tudja. Elakartam menni aludni, de gondolom voltatok már ti is úgy, hogy testileg tök fittek voltatok, lelkileg meg hullák. Na, én azt csináltam, hogy felcaplattam a szobámba, előhalásztam egy rövidnadrágot, ujjatlant, cipőt, és fehérneműt. Egy szál bugyiban táncoltam egy sort a felhallatszódó Call Me Maybe-re, aztán pár perc múlva már hajgumi után kutattam a fürdőben. Csodás rend volt, egészen addig amíg bele nem nyúltam a szekrénybe. Utálom, hogy mindig eltűnnek a hullámcsatok és a hajgumik, hiába veszek hatvanat mindegyikből. És naná, hogy mindig a drágábbik, erős gumi tűnik el. Biztos manók járnak a házamban. P*csába!

Tehát sikerült összegumiznom a hajamat, aztán leugráltam a lépcsőn, egyenesen a kutyámhoz sétáltam a nappaliba.

— Gyere cuki, elmegyünk futni — intettem neki a fejemmel mire farok csóválva lehuppant a kanapéról, és a bejárati ajtóhoz sprintelt. Tiszta bolond.

Kikapcsoltam a tévét, a mobilomat zsebre raktam, aztán bezártam magunk után az ajtót. Baby a pórázt a szájában hozta, és a kapu előtt ráraktam. Innen pedig indulhatott a kocogás, amit nem csak én, hanem ő is nagyon szeret.

Egészen a barátnőm házáig futottunk. Ott szépen lelassítottunk, és hezitáltam, hogy becsengessek-e. Kell beszélnünk egyáltalán? Vagy mi legyen? Alsó ajkamat beharaptam, és körbenéztem. A kód beírása helyett csak csengettem, és vártam, hogy Amber kiszóljon.

— Tessék — hallatszott a lány álmos hangja, és ásított egy nagyot. Nem szokott eddig aludni...
— Lori vagyok — mondtam nemes egyszerűséggel, és már hallottam is, hogy zörgött bent picit, és nyílt a kapu.

A kutyáról levettem a pórázt, hagytam, hadd szaladgáljon az udvaron amíg én bementem a barátnőmhöz egy kis beszélgetésre. Meglepően nyúzott fejjel lépett elém a bejáratnál. Egymásra néztünk, tetőtől talpig felmérve a másik kinézetét és elnevettük magunkat. Én totál leizzadtam, ő meg zombiként ácsorgott mamuszban és köntösben... Melyik a gázosabb? Szavazásra bocsátom...

— Na mi van, ribanc? — kérdeztem a fejemmel biccentve. Kérdőn néztem rá, és megfogott a karomnál fogva, hogy az ebédlőbe húzzon.
— Zaynnel tegnap este egy hotelben voltunk. Te...eszméletlen az ágyban. Komolyan, imádom. Alig bírtam ki azt a pár percet amíg felértünk a szobába. Majdnem a liftben...
— Hé már! K*rvára nem érdekelnek a részletek.
— Jó, akkor mesélj, Harry milyen? Elég nagy a himbilimbi? — húzogatta a szemöldökét, és közben kidugta a nyelvét.
— Ez a hülye segg miket mesélt neked? Vágod, hogy megakart erőszakolni? Vagy ezt hogy adta neked elő?

Itt volt az a pillanat, hogy Ambernek leesett az álla. Semmit nem tudott. Naná, Zayn kanos volt, persze, hogy játszotta a cukifiút, gondolta, hogy nem fog beválni amit nálam próbált. A csaj meg totál naiv, nem ismeri fel a helyzetet. Komolyan, milyen pasi az, aki egy pár hetes haverság után egyszer csak elmegy hozzád, és megdug? Mert náluk ez volt a helyzet.

Elmeséltem neki mindent. Az utóbbi időben nem tudtunk beszélni, így elég sok részlet volt, csak azt nem árultam el, hogy Louis mit mondott a kocsiban... Még én sem fogtam fel igazán.

Na...mit vártok még? Nem volt semmi különleges, senki nem keresett, útközben hazafelé a rendőrök nem kapcsoltak le, sőt, még a fiúkkal sem találkoztam. Hiányzott is a buta fejük, pedig amúgy nem szoktam ennyi idő alatt megszeretni az embereket. Jobb szeretek egyedül lenni, mármint Ambert kivéve. Vele bármennyi ideig szívesen vagyok, de mással nem. Erre az az okom, hogy már nincs türelmem hozzá, hogy megismerjük egymást teljesen az emberekkel. Ez az öt fiú meg hát...édesek. Ja nem, Zayn nem, Niall nem olyan szimpatikus, hogy annyira izgasson (haha), Louis...hát lehet, hogy jóba lehetünk még. Harry és Liam pedig egy olyan kategória, ami...közel áll a szívemhez, talán. Harry a tesóm. Tudom, fura ez így, de mégis. Liam pedig olyan furcsa, nagyon jó fej, és bevallom, vonzódom hozzá. Az ő részéről meg nem vagyok biztos semmiben.

Otthon igazából kicsit dühös voltam, mert alig, hogy hazaértem, már meg is szólalt a telefonom. Anyu hívott, hogy másnap lepasszolják nekem a kisasszonyt, vigyázzak rá. Oké, belementem. De amikor meghallottam, hogy Baby úgy nyüszít, mint a mentőautók, hirtelen szinte a szívinfarktus kerülgetett.

  

11. rész, visszaemlékezés 11

Sziasztok!
Nagyon köszi a kommenteket, nagyon nehezen jött össze ez a rész, mert nem volt ihletem. Köszi a linkeket, be fogok nézni mindenhova. :)
Olvassatok, és legyetek szívesek, hagyjatok valami nyomot magatok után, lehet az hideg-meleg, akármi. Úgy érzem, hogy kellene valami nagyobb izgalom, csak hát nehezen figyelek oda. Ha valakinek van valami ötlete, vagy akármi, az nyugodtan felvehetne MSN-re, de az e-mail címem is kint van a profilon, szóval bármikor, ha csak beszélgetni akartok, akkor is lehet sikítani. :D
Puszi: Lori ^^





— Durva, hogy megint nekem kell felvilágosítanom a hülyeségeidről — komolyan mondom, olyan volt a hangja, mintha undorodott volna tőlem. Igazából megértem, nagyon nem szép egy lánytól ha olyan szinten részeg, hogy a saját cselekedeteire nem emlékszik, és hogy ez már másodszorra fordult elő egy héten belül...gratulálok te majom, elástad magad Liam szemében.
— B*szd meg — jegyeztem meg halkan, és kikeltem az ágyból, hogy a lehető leggyorsabban elhúzzak a srác közeléből. Megbántott, nem esett jól, főleg úgy nem, hogy igazából nem tudom mi baja.

Fehérnemű volt rajtam, de jelen helyzetben nem érdekelt, hogy meglátta a tangámat, csak az, hogy kijussak és megkeressem Harryt. Mivel az ajtó az ágy másik oldalához volt közelebb, Liam felé kellett mennem, és így szinte a vesztembe rohantam. Elkapta a kezem, majd lehúzott maga mellé az ágyra. Kifejezéstelen arccal nézett rám, nem tudtam semmit kivenni szeméből.

— Baszd meg Te — vette oda a szavakat, aztán felállt, és kiviharzott a helyiségből. Nem tudom mi történt velem, de görcsbe rándult a gyomrom, és könnyek gyűltek a szememben. Fájtak a szavai, és a lekezelő stílus, amit használt.

Kellett pár perc mire összetudtam szedni magam, a szobafalon levő tükörbe megnéztem magam, kicsit megigazítottam a hajam. Totálisan hülyén éreztem magam ahogy kiléptem az ajtón, hiszen csak egy folyosó tárult elém, sok ajtóval. Az egyik beforduló felé mentem, hátha ott lesz a lépcső. És voilá, megtaláltam, pontosan a folyosó végén. A fejemet fogva bicegtem le, már megint megtette a hatását az alkohol. Utálok másnapos lenni. Egy fiú hangját hallottam meg a lépcső aljából, és a hang forrása után mentem. Énekelt, de nagyon kellemes hangon. Nem tudtam pontosan, hogy ki lehet az, kíváncsian léptem volna be a konyhába, hogyha hirtelen nem a nevemre lettem volna figyelmes.

— Még mindig nem vágom, hogy került az ágyadba — ez a hang az előbb éneklőé volt. Nem tudtam beazonosítani.
— Újra. Későn feküdtem le, hajnalban meg arra ébredtem, hogy Harry valami csajt próbált betuszkolni az ágyába. Hangosak voltak, átmentem, és akkor láttam, hogy a tesóm egy perccel később már félig az ágyon-félig a földön fekve horkolt. A csaj meg csak fetrengett nevetgélve. Leszartam, de mikor láttam, hogy Ő az...felkaptam. Átvittem a szobámba, és innen gondolom világos. Most meg öltöztem amikor Lori felébredt — Liam itt befejezte a „mesét”.
— Hűűű baszki, neked aztán jó segged van Cica — Potterke hangjától rendesen megugrottam. Olyan volt mint derült égből a villámcsapás. Megjelent mögöttem, és rácsapott a hátsómra, amire egy pofon volt a reakcióm. — Most ezt miért kaptam? — nagy szemekkel, totál meglepetten nézett. Elhúztam a számat, és beléptem a konyhába, aztán az ilyenkor tőlem kitelő legkedvesebb hangon köszöntettem a két fiút.
— Bugyi...illetve heló — Niall gyorsan elkapta a tekintetét a fehérneműimről, de fülig pirult. Elmosolyodtam, és egy puszit nyomtam az arcára, aztán Liamére is.
— Jobb lenne ha hazamennél, Zayn mindjárt megjön, Amberrel volt — fordult felém az imént említett. Vállat vontam, jelezve, hogy engem k*rvára hidegen hagy.

Kicsit furcsa volt, hogy egy szál bugyi-melltartó kombinációban vezettek végig a házban. Liamnek csak akkor jutott eszébe, hogy visszaadja a ruhámat, amikor az ő szobája előtt álltunk. Igazából marhára nem akarok erről többet mesélni, mert csak az történt, hogy felvettem a kis ruhát, meg megreggeliztünk, és ennyi.

Mielőtt a két testvér elkezdett azon vitatkozni, hogy melyikük vigyen haza, Louis a fülembe súgta, hogy a kocsiban vár. Nevettem egy picit a fiúkon, és egy 'sziasztok' után kimentem a ház előtt parkoló piros autóhoz, amiben tényleg ott várt már a fiú. Út közben sokat beszélgettünk vicces dolgokról, aztán amikor megérkeztünk, már szálltam volna ki a kocsiból, de visszatartott...

Második díjam

Megkaptam a második díjamat Directioner1994-től, amit nagyon-nagyon szépen köszönök! *-* <3

1.) Mindenkinek 11 dolgot kell mondania magáról!
2.) A jelölő mindegyik kérdésére válaszolni kell!
3.) 11 kérdést kell feltenni a jelölteknek!
4.) 11 embert meg kell jelölni és linkelni! (Nincs visszaadás/visszajelölés)

1.)

1. Szeretek olvasni, és írni egyaránt

2. Mielőtt blogolni kezdtem, legalább egy évig írtam csak úgy magamnak és a barátaimnak

3. Nagyon sok állatunk volt már, és mindig azt mondták, nyissunk állatkertet

4. Régen tele volt rakva a szobám fala poszterekkel, egy centi hely nem maradt

5. Szeretnék elmenni Kubába, és táncolni *-*

6. Kevés történet van, ami megfog

7. Nagyon szerettem a facebookot, de mióta sokat rosszalkodik, már nem nagyon járok fel

8. Imádom Alexander Ludwigot

9. Aktív szerepjátékos vagyok :D

10. Idén voltam először táborban, 10 napig, és nagyon jó volt

11. Imádom Bob Marley-t és Michael Jacksont

2.)

1. Mi a kedvenc filmed?

Camelot (sorozat), Éhezők viadala, Toyboy, és még nagyon sok van...

2. Mi a kedvenc ételed?

Mézes-mustáros csirke (amit én csinálok, nem a szószos)

3. Mi a legrosszabb szokásod, ami idegesít?

Önkéntelenül is sokat bunkózok, és néha rám jön a körömrágás

4. Mióta írsz blogot?

2009-óta

5. Hány éves vagy?

17

6. Hova szeretnél eljutni az életed során?

Kuba, Los Angeles, London

7. Milyen zenét hallgattál utoljára? :D

Copy Con - Alladin

8. Kedvenc színészeid/színésznőid?

Alexander Ludwig, Ben Barnes, Jamie Campbell Bower, Anna Faris, Emma Stone, Kaya Scodelario, Nicholas Hoult

9. Szereted a vámpíros filmeket? :D

A Twilight-ot igen, nagyon szerettem, csak nagyon felkapták

10. Mi a szerencse számod?

16

11. Hol képzeled el magad 10 év múlva?

Liam Payne oldalán :P viccet félretéve valami szép városban két gyerekkel és egy férjjel *-*

3.)

1. Mit szeretesz a One Direction-ben?

2. Szeretsz ott lakni, ahol laksz?

3. Mi a kedvenc sportod?

4. Van valami nagyon cikis élményed? 

5. A blogodban a főszereplő a saját mintádra alapult, vagy egy teljesen más karakter?

6. Laptop vagy asztali gép?

7. Hogyan szoktál bulizni? (Mértéktelenül, vagy mértékkel, egyáltalán nem?)

8. Mit szeretsz magadban, és mit nem?

9. Hány igaz barátod van?

10. Szerelmes vagy?

11. Mi a kedvenc könyved? 

4.)

Sajnos nem tudok 11-et, ezért csak nekik tudom küldeni, de megérdemlik nagyon:

Angi

Zsófi:)

Most tényleg bele fogok fogni más blogok olvasásába is. :D

10. rész, visszaemlékezés 10 + DÍJ

Halihó! Első sorban büszkélkedhetek immár ebben a blogomban is egy díjjal, méghozzá Angitól kaptam, köszönöm szépen! ^^ <3

1. Tedd ki a díjat:

2.Írj magadról 5 dolgot.
~Festett vörös hajam van, zöld szemem, és ezt imádom.
~Nagyon szeretem az állatokat.
~Már kinőttem a nagy rajongásokból, de a One Direction nagyon megfogott, így most van róluk kint poszter a falamon (három év üresség után).
~Nagyon sok Jonas Brothersről szóló történetem volt, freeblogon még mindig fent vannak, évről évre fejlődtem (egoizmus).
~Nem bírom a kötődést, de szeretek szeretni, és ölelni. 

3.Jellemezd magad 4 szóval
~egoista
~akaratos
~gonoszkodó
~aranyos

4.Küldd el 3 embernek
~Angi
~Zsófi:)
~Directioner1994

Sziasztok ismét!
Fú lányok, el sem hiszitek, milyen boldog voltam, hogy ennyien írtatok egyből véleményt! ^^ Köszönöm, és köszönöm a köszöntéseket is. <333
Ez a rész nagyon kis rövid lett, de mindenképpen akartam hozni egyet még most, aztán este talán érkezik a folytatás, hogyha kapok elég kommentet. ^^
Van egy pici problémám. Szeretnék több 1D-s blogot olvasni, de lusta vagyok keresgélni. O.O Írhatnátok nekem párat, ahol még nincs olyan sok rész, és feltudom venni a ritmust. ^^ 
Ó, és én imádtam az olimpiai záróünnepségen a fiúkat. *-*
Na, kérem a komikat, és puszillak titeket: Lori ^^





— Amúgy Liam honnan vette, hogy összejöttünk? Miért mondtad ezt neki? — hangom teljesen nyugodt volt, érdeklődve fürkésztem arcát.
— Csak úgy — vont vállat mosolyogva. — Valamikor hazaviszlek, kíváncsi vagyok a többiek képére.
— Mekkora szemét vagy — kacagtam fel, majd nagyot ásítottam.
— Hallod Cicám, biztos aludni akarsz? — vonta fel kacéran a szemöldökét.
— Nem fogok lefeküdni veled.
— Fujj már, sose dugnám meg a nővéremet. Bulizni viszont elvinnélek. Használjuk ki amíg nem kell melóznom, és b*sszunk be.

Csak hülyén néztem rá, és mikor kipattant az ágyból, és magára kapta a ruháit, visszaigazolást kaptam róla, hogy basszus itt nem is én vagyok a hülye, hanem ő. Kinek jut eszébe pizsamában, majdnem az álmok világában járva, hogy menjünk bulizni? Csakis Harry Styles lehet ilyen...

Na jó, nem ellenkeztem, azt ne higgyétek. A gardróbomban ácsorogtam percekig, mire sikerült kiválasztanom a leginkább alkalomhoz illő darabokat. Száz százalékig biztos voltam benne, hogy valami puccos bárba fogunk menni, és természetesen be is bizonyosodott később, hogy mindig igazam van -ha meg mégsem, akkor az első szabály lép érvénybe...-, és azt meg nem részletezem, hogy hogy öltöztem fel és hogy jutottunk oda.

Harry egyből köszöngetni kezdett minden második embernek, és végig vigyorogva sétálgatott. Örültem, hogy nem voltak olyan fontos személyek, akiknek bemutatott volna, és épségben odaértünk a pulthoz. Amint leültem, keresztbe tettem a lábaimat, és Potterkére bíztam a rendelést. Leült velem szembe, és egyből a térdemre helyezte a kezét, amire furcsa fejet vágtam.

— Így tudják, hogy velem vagy — magyarázta a fülemhez hajolva. Megvilágosodottan bólogattam párat, és cuki mosolyt küldtem a pultos felé, aki elém passzolta a poharat.
— Hm, ez fincsi — jelentettem ki az első korty után. Harry tudja, mi kell egy csajnak. A koktélom lila színű volt, totálisan bizalomgerjesztő, és tényleg finom.

Na, ebből a lila koktélból még megittam körülbelül négyet, meg jó pár rövidet, és körülbelül ott meg is szakadt az adás, hogy piával a kezemben a táncparketten rázom magam, miközben Harry a derekamat fogja. A következő dolog, ami rémlik, hogy egy asztalnál ücsörgök a drágám ölében, és nevetgélek össze-vissza.

Gyönyörű, hogy pár nap alatt már másodszorra ittam le magam a sárga földig, és tudjátok mi a durva? Egy tök idegen helyen ébredtem. Finom férfiparfüm illat terjengett, ez volt az első, ami ébredés után felfedeztem. Mivel az orrom már hozzászokott volna, biztosan valaki nemrég fújta be magát a közelemben. Nagy nehezen kinyitottam a szemem, és morogva forgattam a fejem jobbra, majd balra. Ahogy megláttam, hogy nem egyedül vagyok, egy apró sokk ért. Szemeim egyből kipattantak, és bámultam Liam felé. Az ágy szélén ült, és éppen a pólóját vette fel.

— Jó reggelt Csipkerózsika — köszönt teljesen hideg hangnemben, hátra sem fordult.
— Ez a te szobád? Miért vagyok itt? — köszönés helyett két kérdést zúdítottam egyből a nyakába, de tényleg nem tudtam, hogy mi ez az egész, és egyáltalán mi volt, amiről nem tudok?

9.rész, visszaemlékezés 9

Sziasztok!
Hazaértem, épségben és nagyon jó volt a tábor. Tegnap szülinapom volt, azért nem hoztam részt, pedig már akartam. :D
De most itt van, és remélem tetszik, szeretnék sok véleményt kapni. ^^
Csajok, ami most fontos, hogy ugyebár már nagyon régóta emlegetem, hogy valaki majd kap ajándékot a rendszeres kommentelők közül. Hát ezt a 8. résztől kezdve fogom nézni, és a 15. rész után szólok, hogy ki kapja a kis meglepetést, amit sikerült kitalálnom. ^^ 
Ó és bocsi, most nem írok mindenkinek vissza, de köszi lányok, naaagyon köszi, írjatok most is! *-* <3
Puszi: Lori ^^





— Teljesen kiment a fejemből, azonnal indulok, sajnálom — motyogtam össze-vissza anyámnak. Megígértem, hogy átugrok, és ha nem hív fel, totál elfelejtem.

Egy puszival felébresztettem Louist is, aztán felkaptuk a cuccainkat, és együtt indultunk el a régi otthonom felé. A srácot persze nem vittem magammal, csak éppen útba esett egy hozzájuk közel eső sarok ahol kitettem, és így egyedül töltöttem el a maradék pár percet a kocsiban.

Amiért nem szeretek otthon lenni, annak egy nagyon nyomós oka van. Az emlékek, amelyek akkor jönnek elő, ha a húgomra nézek. Persze nagyon szeretem, főleg ahogy tud nézni, nagyon aranyos. Azonban ez nem szokott túl sűrűn meggyőzni arról, hogy ne bújjak ki a „kötelességem” alól, ami nagyjából annyit jelent, hogy legalább kéthetente látogassam meg Ameliát, mert hiányzok neki.

Újra a számkódos kapu, bepötyögtem a kódot, és behajtottam a luxusvilla elé. Anyámék mindig tudtak élni, bár meg is értem, gyönyörű az otthonunk, mindig szívesen voltam otthon. Nagyot sóhajtottam mielőtt kiszálltam az autóból a bejárat előtt. Egy kedves mosolyt varázsoltam az arcomra, és a hajamat hátradobva szálltam ki, majd kopogás nélkül egyenesen beléptem a házba.

— Sziasztok! — köszöntem hangosan, mire rohanást hallottam a nappali felől, és anyám hangját a földszinti fürdőszobák egyikéből.
— Szia! — ölelte át a lábamat a kis törpe.
— Mizu bogaram? — mosolyogva eltűrtem Amelia szeméből az oda nem illő hajtincseket, és leguggoltam hozzá. Szorosan ölelt és nagy puszikat adott.
— Képzeld, képzeld! — elhúzódott, és kezeivel csapkodni kezdett a levegőben vigyorogva.
— Várj, várj, színesbe vagy fekete-fehérbe? — kérdeztem vissza huncut mosollyal, mire édesen felnevetett. Ez már egy bevett vicc lett nálunk, imádta.
— Kaptam egy sellőbabát, hosszú szőke hajjal! Annyira szééép — kezeit összerakta, és úgy emelte az arcához. Így áradozott, ráadásul a szemei is csillogtak.

Anyu és apu is üdvözöltek, aztán leültettek enni, mert anyu ilyen „egyél lányom, olyan sovány vagy” -féle, tudjátok. És akkor mikor nem tudok lábra állni mert már olyan rosszul vagyok, akkor magamban meg megy az anyázás.

A délután folyamán sokat játszottunk Ameliával, aztán mikor elfáradt, szépen felvittem az ágyába, betakargattam, és még mielőtt anyuék feltarthattak volna, meglógtam. Mivel Ambernek megígértem, hogy beugrok hozzá, így a kocsival átálltam hozzájuk, és csengettem. Percekig vártam, hogy ajtót nyisson valaki, aztán az ötödszöri csengetésre végre kinyílt az ajtó.

— Szevasz — mért végig flegma arckifejezéssel el nem hiszitek kicsoda... Zayn. Egy szál boxer volt rajta. Nem kicsit lepődtem meg.
— Szia, izé, nem is mondtad, hogy jössz — jelent meg a kedves barátnőm is. Zavarban volt, tiszta piros volt az arca. Minden világos volt, Amberön Zayn pólója volt csak...
— Írtam sms-t. Majd máskor beszélünk, inkább elmegyek — vágtam rá rohadt gyorsan, és szinte beugrottam a kocsimba, és amilyen gyorsan csak tudtam, elhagytam a ház területét.

Csak az járt a fejemben, hogy azok ketten ott miket művelhettek. Nem értettem, hogy a barátnőm hogy lehet ennyire könnyűvérű, hogy ezzel a majommal összefeküdt. De legalább ne ő nyitott volna ajtót. Undorító, szinte kiégett a retinám. A nagy figyelmetlenségek közepette egyébként már megint nagyon f*sza sofőr voltam, és arra eszméltem fel, hogy elég durván dudál valaki bal oldalról, és még időben lefékeztem, ugyanis ha egy másodperccel később reagálok, akkor már nem biztos, hogy élnék. Áthajtottam a piroson egy kereszteződésben ráadásképpen.

Szerencsésen hazaértem, bár ideges voltam nagyon. Amikor letettem a kocsimat a garázsban, nem egyből befelé mentem, hanem visszaszaladtam a postaládához, ahonnan eddig még nem vettem ki az érkezett dolgaimat. Meglepetésemre nem egyedül álltam a kapu előtt. Egy fekete autó parkolt le a házam előtt, sötétített üvegekkel. Megijedtem, mert még nem láttam ezt az autót. Nagy volt, és egyedül voltam. Rémülten meredtem a vezetőülés felőli ajtóra, de ahogy kinyílt az ajtó, megkönnyebbültem. Csak Harry volt az, biztos a másik járgányával vagy valami ilyesmi.

— Jól vagy Cica?! — futott hozzám ugyanolyan rémült fejjel, mint amit az előbb én vágtam. Nem értettem a kérdését.
— Mi? Miért ne lennék? — értetlenkedtem.
— Zayn felhívott, hogy megláttad őket, és nagyon kiakadtál, féltékenységi rohamod volt, és rosszul lettél, de elhajtottál — úgy hadart, hogy alig tudtam követni.
— Ez nem normális! Jézusom, ez hülye! Fúúú! Lefeküdtek Amberrel, és inkább eljöttem. Semmi féltékenység nem volt! Jó, majdnem karamboloztam, de csak azért, mert nem tudom, hogy lehetett ez a csaj ennyire buta.
— B*szd meg, vigyázz már magadra, úgy aggódtam! — szorosan magához ölelt, pont mintha a testvérem lenne. Itt éreztem azt, hogy közöttünk biztosan nagyon szoros lesz a kapcsolat.

Bementünk a házba miután játszottunk egy kicsit Babyvel, majd miután előszedtük a főzőtudományunkat, közösen összeütöttünk egy finom rántottsajtos vacsit. Már két srácot láttam vendégül egy nap alatt, lassan nekem is át kéne ugranom hozzájuk.

Vacsoráztunk, aztán fürödtünk -ha hiszitek, ha nem, külön-, aztán tisztán bebújtunk az ágyamba. Ja igen, azt nem említettem, hogy megdumáltuk, hogy Potterke aznap este nálam alszik. Szóval feküdtünk. Egymással szembe fordulva, a lábam az ő lábán pihent...

8.rész, visszaemlékezés 8

Na halihó!

Itt van a beígért rész, mivel már sokkal többen írtatok, mint szoktak. ^^ Imádlak titeket, köszönöm, remélem ez a rész is tetszeni fog! Kérem ám a véleményeket! ;)

A csajszira való szavazást már le is veszem, marad az eredeti Lori. :) Köszi ezt is! A szereplők bővültek és bővülni fognak, remélem az is tetszik. :)

Nem húzom az időt, továbbra is áll a nyerés lehetősége, és ha ugyanígy komiztok, holnap is hozok új részt.

Puszi: Lori ^^

Megugrottam ijedtemben, a szívemhez kaptam, és azonnal hátrafordultam.

— B*szd meg! Nem vagy normális Louis, a frászt hoztad rám — förmedtem rá. Próbáltam lenyugodni, és lassabban venni a levegőt, de már azt fontolgattam, hogy hogy bosszulom ezt meg.
— Bocsi, nem tudtam, hogy ilyen rossz a lelkiismereted — vigyorodott el a bunkó visszaszólása után.
— Menj a fenébe — csaptam meg kacagva a vállát.
— Onnan jöttem, még nem akarok visszamenni. Na, de mit veszel nekem? Kapok egy túrórudit? — nagy kölyökkutyaszemekkel nézett rám, aminek nem tudtam ellenállni. Bedobtam a kosaramba egy családi csomagot, aztán a srác felé nyújtottam a bevásárlókosarat.

Szó nélkül, mosolyogva átvette, és még egy puszit is nyomott az arcomra. Közölte, hogy ő igazából csak gumicukorért indult, és tudjátok hol kötöttünk ki a vásárlást követően? Természetesen, nálam. Louis vezette a kocsimat, azt mondta, az édességért cserébe amit vette neki, ez természetes, hogy sofőrködik egy kicsit. Mondjuk nem szeretem, ha más vezeti az autómat, de ez esetben kivételt tettem. Tudjátok milyen szemekkel tud nézni? Szörnyű...

— K*rva jó házad van! — sipákolt ez a hülye ahogy beléptünk az otthonomba. Az egyik szatyor nála, a másik nálam volt.
— Tudom, az enyém — vontam vállat, majd besétáltam a konyhába, hogy egyből bepakoljak mindent a hűtőbe.
— Főzöl nekem? — kérdezte csak úgy az egyik pillanatban. Szemöldököm a magasba csúszott, és egy határozott nem jött ki a számon.
— Bogaram, nem vagyok az anyukád — jegyeztem meg neki, és bevágtam a hűtőajtót.
— Segítek! De szörnyen éhes vagyok — már megint azokkal a szemekkel nézett, és szomorú fejet vágott. Nagyot sóhajtottam, és mivel magamnak is főznöm kellett ebédet, beadtam a derekam.
— Csak ne gyújtsd fel a konyhát.

A főzéstudományom egyébként nem korlátozódik a rántottára és a spagettire, de most mégis az egyszerű, por alapú sajtosmakaróni került az étlapra. Miközben főzőcskéztünk, nagyon sokat nevettünk, és beszélgettünk. Ahhoz képest, hogy még csak a bulin ismerkedtünk meg, a kínos csendek teljesen elmaradtak. Előző életünkben biztos együtt tereltük a nyájat. Amíg a tésztára vártunk, hogy megfőljön, bedobtam egy energiaitalt, ami már nagyon kellett ahhoz, hogy ne essek össze a konyhakövön.

Amúgy csak így sutyiban megmondom, mi a helyzet. Ez nem sajtosmakaróni volt, hanem sima spagettitészta, aminek a tetejére sajtot reszeltünk. De finom volt... És gyorsan megvolt, ami a korgó gyomrú srácnak nagyon bejött.

Az ebédlőben kajáltunk, egyikünk sem tudta befogni a száját. Hülyébbnél hülyébb dolgokat magyaráztunk, és már vörös volt a fejünk azután, hogy Lou-nak kiesett a szájából a tészta. Képzelhetitek meddig tartott elfogyasztani azt a tányérnyi ebédet.

— Kidurranok — simogatta szuszogva a hasát Louis a második nagy tányér makaróni után.
— Egy igazi haspók vagy — mondtam neki mosolyogva.
— Legalább nem kellett egyedül enned. Unalmas lett volna. Így meg még az agyunkat is szétröhögtük.
— Igaz. Na gyere — intettem neki a fejemmel a nappali felé —, lessük a tévét.

Bólogatni kezdett, és nyögve, a kilencedik hónapban járó terhes nőre hasonlító mozgással felállt az asztaltól, és betrappolt utánam a kanapéhoz. Kényelmesen elhelyezkedtünk, én a lábára hajtottam a fejem, lábamat pedig kicsit felhúztam, és bekapcsoltam az agyb*szogatót. Csak így hívom, mert egyébként nem nagyon szeretem, de unalmas perceimben jó elfoglaltság.

Valami karácsonyi film ment (július kilencedikén!), és egy idő után hallottam, hogy Louisnak hátraborult a feje, és hangosan horkolni kezdett. Elmosolyodtam, majd pár perc múlva én is majdnem álomba merültem. A telefonom rezgése ébresztett fel, és ahogy felvettem a telefont, meghűlt bennem a vér.  

7. rész, visszaemlékezés 7

Sziasztok! 
Nagyon örülök, hogy sokan olvassátok a blogot, annak viszont kevésbé, hogy nagy részetek nem kommentel. Akik írnak, azoknak köszönöm, nagyon. <3 A többiek pedig legyenek olyan kedvesek és hagyjanak nyomot, hogy én is örüljek. ^^ 
Nya, az a helyzet, hogy felraktam a szereplőket, a fejléc alatt meglátjátok. Oda is írhattok kommentet, hogy mi a véleményetek róluk, hogy hogy lettek alakítva. Légyszi! Van mellette még egy, ahol pár lányról van kép. Kommentbe írjátok oda, hogy melyik lányra voksoltok, kérlek benneteket! 
És amit még szeretnék mondani, hogy továbbra is tartom a szavam, hogy lesz egy meglepetésem valamelyik kommentelőnek, aki rendszeresen, vagy többször is ír a részekhez. 
A másik pedig, hogy vasárnap elutazok 10 napra, ami alatt nem fogok tudni részt hozni, viszont hogyha írtok többen is véleményt, akkor akár még a következő négy napon minden nap hozok új részt! Ha szeretnétek, akkor izzítsátok az ujjaitokat, meg az olvasni vágyó barátnőket, ajánljátok a blogot! *-* 
Na, puszillak titeket: Lori ^^





— Fujj, ne — egyszerre mondtuk ki ezt a két szót, és fintorogva húzódtunk el egymástól.

Fogadjunk, hogy most aztán a padlóról szedegetitek össze a műfogsorotokat, na meg az állatokat. Persze, már mindenkinek csurgott a nyála, hogy huhú a Világ legjobb csókja. Sajnálom, újból csalódnotok kell, ugyanis nem, sőt. Gusztustalan volt, mintha a testvéremmel smároltam volna.

— Ez...ez nagyon rossz volt — nevetem el magam, Harry pedig ugyan így tett.
— Olyan volt...mintha a nővéremet csókoltam volna meg. Pedig soha nincs bajom az idősebb nőkkel — szemei kikerekedtek, majd megrázta a fejét. Jobb kezével átkarolta a derekamat, és nagy levegőt vett. — De szuper este volt.
— Barátoknak tökéletesek leszünk — mondtam vigyorogva.

Hát ez volt a nagy randi fénypontja. Igazi jó barátokként végeztük, de Potter részéről megmaradt a Cica elnevezés, amit rám ragasztott. Mivel már jóba lettünk, úgy döntöttem, elnézem neki. Ha ezzel boldog, hát legyen ezzel boldog.

Ezután nem maradtunk sokáig, ideje volt hazamenni, úgyhogy autóba ültünk, és Harry hazavitt. Egész úton hülyéskedtünk, olyan hangosan énekeltünk, hogy amíg a piros lámpánál várakoztunk, a mögöttünk álló autós ránk dudált. Hát kapja be a f*szom, az ember nem érezheti jól magát?! Mondjuk csak egymásra néztünk a göndörkével, és hangosan felröhögtünk. A házam előtt leparkolt, és a búcsúpuszi után már mentem is be, hogy átöltözzek és beboruljak az ágyamba. És nem, elsőre nem aludtam el, mert még lefekvés előtt írtam két sms-t.

Amber, szívem! Holnap beugrok hozzád. Puszillak

Bocsi a késői zavarásért, csak... Hogy vagy? :-) xoxo Lori

Utóbbit pedig nem másnak, mint Liamnek küldtem. Többször is eszembe jutott a megmentőm a délután folyamán, és én hülye rá sem néztem az órára. Csak miután elküldtem... 11:56 perc. Csak reménykedtem benne, hogy nem fog megölni amiért majdnem éjfélkor zaklattam.

Körülbelül öt perc múlva lekapcsoltam a lámpát, és abban a pillanatban láttam, hogy a telefonom világítani kezdett, és rezgett. Liam neve és képe jelent meg a kijelzőn, én meg a meglepetéstől nem tudtam, mit csináljak.

— Öhm szia — kaptam fel végül ahogy visszatért az eszem. Hangom eléggé bizonytalan volt.
— Még nem aludtam — mondta a vonal túlsó végéről. Hallottam, hogy kuncog, és ettől egy kicsit megnyugodtam. — Nagyon megörültem az smsednek, nem baj, hogy felhívtalak? Hallani akartam a hangod.
— Komoly? A hangom? Mi...miért? — nagyon meglepett, szerintem ezt ő is észrevette. Hanyatt feküdtem az ágyon, és a homlokomra tettem a kezem.
— Mert Liam vagyok és azt mondtam. A kérdésedre válaszolva pedig, hát jól vagyok, ma egész nap tévét néztem és popcornt zabáltam. Harry az előbb ért haza, mondta, hogy összejöttetek.
— Mi? Ja? Ó! — annyira értelmes vagyok, hogy csak na. Végül is belementem a játékba, biztos kitalált valami jót a Potter. — Igen...
— Oh... — mintha kételkedett volna a dologban, pár másodpercet vártam mire újra megszólalt. — Gratula Ginny!
— Basszus milyen hülye vagy — nevettem fel.

Na de nem fogom leírni a hülye beszélgetésünket, annyira nem volt izgi. Sőt, mintha kicsit távolságtartóbb lett volna ezután a Harryvel összejöttünk dolog után. Rövid és tömör válaszokat adtunk egymásnak, aztán szépen lassan elbúcsúztunk, én pedig a telefonomat ölelve álomba merültem.

Sokat forgolódtam az éjszaka folyamán, és reggel kialvatlanul ébredtem. Lecsoszogtam a konyhába, és tudatosult bennem, hogy a k*rva életbe, elfogyott az energiaital, meg a kávé is. Igazándiból a kőkemény zsemlén, és a sonkán -ami már majdnem magától kimászott a hűtőből- kívül nem volt semmi otthon. A kávét egyébként nem szeretem, az energiaital pedig még rosszabb, de ki nem sz*rja le? Jól felfrissít, főleg az idő, amíg megiszom. Bevágtam a hűtő ajtaját, és felbattyogtam az emeltre. Megmosakodtam, fogat mostam, sminkeltem, a hajam egy részét hátul összefogtam, és magamrakaptam egy egyszerű ruhát. Táska a kezembe, telefon, és pénztárca beledobva, aztán a földszinten papucsba bújtam, és elsétáltam a legközelebb levő boltig. Csak a célra figyeltem, semmi más nem érdekelt.

Egy kis bevásárlókosárral mászkáltam, mindenfélét beledobáltam amire szükségem volt, és éppen a tejtermékeknél ácsorogtam, válogatva a joghurtok között, amikor valaki a fülemhez hajolt, és belesúgott egy sziát.  

6.rész, visszaemlékezés 6

Sziasztok!

Megjöttem az új résszel, köszönöm az olvasásokat, a véleményeket meg még jobban. Jól esik, örülök a visszajelzéseknek. <3

Ez a rész nem lett túl hosszú, sőt. Rövid lett, és nem így terveztem, hozzá akartam csapni a következő adag meglepit, de így sokkal hatásosabb, lesz a végén miért izgulni. 

Gondolom észreveszitek, hogy felkerült egy szavazás, meg még pár dolog a menükhöz, meg felülre egy fekete csík. Na, hát ő nem más lesz, mint egy újabb menü. Nem lesz ott sok minden, leginkább a szereplőkről akarok leírást bebiggyeszteni, csak sajnos még nem volt rá érkezésem, hogy megírjam. 

Azt hiszem ennyi, szavazzatok, olvassatok, komizzatok! Köszönöm!

Puszi: Lori ^^

Egész normális árak voltak, örültem neki, hogy Harry nem egy flancos csicsap*csa étterembe vitt magával. Mivel első „randi”, ezért a fiú fizet, és nem szeretem ha sokat költenek rám, kellemetlenül érzem magam, hiába teheti meg, hiszen többet keres az átlagnál. Lehet, hogy azt hiszitek, hogy el vagyok kényeztetve mert a szüleim gazdagok, de nem így van. Mindig arra tanítottak anyáék, hogy a sok pénzünkkel nem kell kérkedni, és nem veszek fölösleges dolgokat. Persze a ház, meg a berendezés az más, és mivel én ruhamániás vagyok, így arra sokat költök, viszont kaját nem sűrűn rendelek, nem járok sűrűn étterembe, spórolok ott ahol tudok. Sokan hülyének is néznek érte, amiért nem szórom a pénzt, de én annak a híve vagyok, hogy csak arra költök, amit tényleg szeretnék, és kell.

Ja, igen, megint elkalandoztam. Basszus. Ilyenkor rúgjatok bokán, mert csak beszélek minden baromságról. Mindenkit az érdekel, mi volt velünk a randin, mi? Haha, jó, nem is húzom az időt.

Szóval ültünk, vártuk a rendelésünket, ami amúgy mindkettőnknek spagetti volt, és egyszer csak a Pottergyerek megfogta az asztalon pihenő kezemet. Csak érdekesen néztem rá, nem tudtam, mi ez most.

— Sajnálom ami történt, és köszönöm, hogy bekötötted a kezem. Egy angyal vagy — mosolyodott el, egészen különös módon semmi vadászcsillanás nem volt a szemében.
— Hogy érted, hogy ami történt? — pislogtam rá értetlenül.
— Liam elmondta, hogy Zayn mi a francért volt dühös amikor hazajött. Miattam volt... Mert ha nem bosszantom fel, akkor nem akar...
— Jézusom Harry, nem a te hibád, felejtsd el, én is túltettem magam rajta. De mit mondott még Liam?
— Semmit, kellett volna? — felvonta a szemöldökét, és úgy nézett, mintha vallatni akarna.
— Ja nem, csak beszélgettünk, mesélte, hogy milyen régóta vagytok barátok.
— Van vele valami szándékod? Mert...tudod nem akarom, hogy megbántsa valaki is. Ez k*rvára csajosan hangzott, de ez van. Szinte a tesóm.
— Nem bántanám meg — ráztam meg a fejem őszintén. Szándékosan sosem akarom bántani az embereket, pláne az olyanokat, mint Ő.
— Kösz. És van testvéred?
— Hát...van. Egy...lány. Három éves.
— Ugye bemutatod? Imádom a kisgyerekeket. Hogy hívják? — tisztára izgatott lett, felcsillant a szeme, én meg ezen kuncogni kezdtem, Nagyon kis aranyos volt.
— Amelia, és igen, majd mindenképpen bemutatom.

És ez csak egy töredéke volt az esti beszélgetésnek, de egy az, hogy már nem is tudom mit beszéltünk, a másik pedig, hogy teljesen érdektelen dolgok voltak, a időjárás szeszélyességéről, a hajunkról, és egyéb jó kis semmi dolgokról. Sokat nevettünk, és a kaja után, ami amúgy nagyon finom volt, elmentünk egy kicsit sétálni. Már elég sötét volt, de jó volt az étterem mögötti pici parkban sétálni, és nevetgélni. Világításként a néhol elhelyezett utcai lámpák szolgáltak, ezzel nagyon kellemes hangulatot teremtve. Potterke az egyik pillanatban előkapta a telefonját, és nevetve keresett valamit. Aztán megszólalt Carly Rae Jepsentől a Call Me Maybe. A zsebébe dugta a telefont, majd megragadta a kezemet, és táncoltatni kezdett. Forgatott, ugráltunk, lassan, egymáshoz bújva is táncolgattunk, aztán olyan gyorsan vége lett a dalnak, hogy az már fájt. Mi meg csak ott álltunk, nevetve a nyugodt és csendes parkban, a következő pillanatban pedig már egymást öleltük.

— Nem fázol? — kérdezte Harry, és kisimította arcomból a hajamat. Már ő is, hihetetlen.
— Nem — ráztam meg a fejem.
— Jó — csak ennyit mondott, hangja elhalt, az orrunk összeért.

Lassan, nyugodtan lélegeztünk. Kívántam a csókját, ajkaim szinte égtek a vágytól, hogy csókban forrjanak össze övéivel. Nem tudom mi ütött belém. Lassacskán már meg is történt az áttörés, a várva várt csók. Harry Potter, vagyis Styles, itt, az apró parkocskában csókolt meg először. És vajon utoljára? Ne de mi volt ezután? Hm, elmondom...

5. rész, visszaemlékezés 5

Sziasztok! 

Először is, nagyon köszönöm a kommenteket, remélem ehhez a részhez is írtok majd. ^^ <3

Még mielőtt elkönyvelnétek, hogy Lori és Liam összejönnek, szólok, hogy ebben a részben lesz meglepetés. Olvassátok, komizzatok, és...remélem tetszik! ^^

Puszi: Lori

Lassan, és lágyan csókolt. Édes ajkai levettek a lábamról, kezeimet a mellkasán felcsúsztattam a nyakába, míg ő oldalamat simogatta. Percekig nem váltunk el egymás ajkától, de levegő hiányában véget vetettünk a csodás pillanatnak. Elhúzódott, mindketten szaporábban vettük a levegőt, és egymás szemébe bámultunk. Rájöttem, hogy ez több mint barátság. Nem szerelem, viszont bejön eléggé. Eléggé? K*rvára tetszik.

— Nem vagyok normális... — rázta meg a fejét halványan mosolyogva, mire csak egy értetlen buta arcot kapott tőlem. — Nem hogy elvittelek volna vacsorázni, csak egyszerűen letámadtalak...
— Hát ha te ezt nevezed letámadásnak... — kuncogni kezdtem, erre ő meg persze „bedühödött”, és csikizni kezdett, amit nagyon utálok. A sírba lehet vele kergetni.
— Ne-he-he-he-heee! — röhögve könyörögtem, hogy fejezze be, de nem, annál inkább csinálta. Már a könnyeim folytak a nevetéstől, de Liam szintúgy röhögött, csak éppen az én szenvedésemen.
— Ezért nem szabad kiröhögni Liam Payn-t — mondta halál komoly arccal, aztán újra nevetésben tört ki. Ekkor már én sem a csikizés miatt nevettem, hanem mert egyszerűen jól éreztem magam vele.
— Különben meg nem kell vacsorázni vinni ahhoz, hogy lefektess. Már fekszem nélküled is — mondtam neki két nevetés közepette.
— Harry meg Zayn már biztos lerántotta volna rólad a bugyidat, de én ha hiszed ha nem, nem vagyok ilyen — kedvesen mosolygott, tudtam, hogy igazat mond. Már az első pillanattól fogva tudtam, hogy ő normálisabb, és ezt be is bizonyította. Valamiért megbízok benne, és ez jó érzés.
— Jó ilyen srácokkal találkozni — végigsimítottam a karján, majd loptam egy csókot, mire ő csak behunyt szemmel hümmögött. — Mit hümmögsz? — vontam fel a szemöldököm.
— Imádom ahogy csókolsz. Annyira puha, és édes az ajkad... — egyenesen a szemembe nézett, szemei csillogtak. Beharapta alsó ajkát, és mintha vívódott volna magában valamin.

Hát igazából ennyi volt ez a nagy jelenet, ha valaki azt várta, hogy Liammel már az első adandó alakalommal, alig egy nap ismeretség után lefekszek, hát sajnálom, csalódást kell okoznom. Ugyanis semmi nem történt a csókon kívül. Rendeltünk pizzát, amit aztán a nappaliban, további érzelemkinyilvánítás nélkül szépen elfogyasztottunk miközben a Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt-ot néztük. Nagyon sokat nevettünk, koccintottunk is egy csomószor, és ezt persze úgy, hogy egymás szemébe néztünk közben, mert ha nem, akkor hét év rossz szex... Ismeritek? Mert Liam nem ismerte, de most már tudja, és ezentúl mindig így fogjuk összecsapni poharainkat.

Sajnos hamar elment az idő, elég későre járt, úgyhogy két puszi, egy hosszú ölelés és köszöngetés után bepattant a kocsijába, és hazament, Én meg még lefekvés előtt elmosogattam, Baby-t pedig beengedtem éjszakára, tudniillik velem szokott néha aludni, hogy ne legyen egyedül. Nagyon fáradt voltam, nem telt el tíz másodperc miután tisztán, pizsamában behuppantam az ágyba, és elaludtam.

Reggel arra ébredtem, hogy valami nedves cucc kerül az arcomra. Ahogy észhez tértem, rájöttem, hogy valaki nyalogat. Hát elsőre Liam jutott eszembe, de rájöttem, hogy tegnap a számban nem ezt éreztem, majd odanyúltam, és akkor megvilágosodtam. A k*rva életbe, tiszta kutyanyálban úszott az arcom. Leszedtem magamról a dögöt, és bemásztam a fürdőbe. Megmostam az arcom, ezután pedig első dolgom az volt, hogy lefutottam Babyvel a lépcsőn, és kiengedtem az udvarra. Hálás volt, azonnal ment a bokrok közé, én meg azzal a lendülettel vissza az emeltre. Bevágódtam az ágyba, kezembe vettem a telefonom, és megnyitottam a két olvasatlan smst.

Szia Cicám! Elvihetlek vacsizni? Xoxo: Harry

Erre igazából nem tudtam mit válaszolni, hezitáltam, hogy mi lenne a helyes. Végtére is, mit veszíthetek? Lesz egy jó estém, finom kaja a pocakomban, és ennyi.

Potter! Benne vagyok, gyere értem 8-ra. Lori

Miután elküldtem, jöhetett a következő, ami igazából teljesen lényegtelen volt, anya írt, hogy ugorjak be hozzájuk, mert régen láttam Ameliát. Hát de istenem, ha egyszer nem akarom látni...?

Neki nem válaszoltam, leraktam a telefont, és...visszaaludtam. Mégis mi értelme lett volna felkelnem már tízkor, amikor bőven volt időm? Semmi.

Még órákig aludtam, álmodtam mindenfélét, jól esett a pihenés. Alvás után rávettem magam, hogy ebédeljek, meg hasonló nyalánkságok. Nem sorolom fel, mert kibaszottul unalmas, semmi értelme.

Este hétkor kezdtem készülődni. Vagyis ekkor már fürödtem, a hajam is nagyjából meg volt száradva, már csak az volt hátra, hogy sminkeljek, ruhát válasszak, és a hajamat behullámosítsam. Nem öltöztem túlságosan ki, zöldet párosítottam feketével, a végén kalapot raktam a fejemre, és minden kiegészítővel, fehérneművel, és táskával kiegészítve vártam Harry érkezését.

Lassacskán csengettek is. Átjutott a lelkes kutyámon, és mosolyogva pislogott rám, majd végigmért. Melleimnél megakadt a szeme, és hümmögött kettőt, aztán észhez térítettem. Csak akkor láttam, hogy egy csokor virág is volt a kezében.

— Virágot egy angyalnak — nyújtotta át, és derekamnál fogva magához húzott.
— Nagyon aranyos vagy, Potterke — mosolyogtam rá bájosan, és elvettem a csokrot, amit aztán egy üresen álló vázába dugtam az előszobában. Na de előtte, mielőtt elszabadultam volna, még egy nagy puszit nyomott az arcomra.
— Nagyon csini vagy Cicám — vigyorogva újra legeltetni kezdte rajtam a szemeit.
— Kösz, tudom — megjátszósan hátradobtam a hajam, amin felnevetett.
— Menjünk — nyújtotta a kezét, én pedig elfogadtam, és mancsába csúsztattam a kezem.

Így mentünk ki a kapu elé, ahol az út szélén parkolt egy szinte ugyanolyan autó, mint amilyen Liamnek van. Kinyitotta előttem az ajtót, és még be is csukta, mint egy igazi úriember. Azt nem mondta, hová megyünk, de ő sem volt túlöltözve, egy egyszerű fehér póló volt rajta, felette sötétkék zakóval, és fekete farmert viselt. Jól nézett ki, tényleg.

Egy egyszerű kis étteremnél parkoltunk le, tíz percnyi kocsikázásnyira hazulról. Ismertem a helyet, jártam már ott egyszer, de azóta fel lett újítva, és a neve az lett, hogy Gabby&Brooke. A név borzalmas, viszont a hely belülről is hangulatos. Leültünk egy távolabbi sarokban húzódó asztalhoz, és azonnal jött is a pincér az étlapokkal.  

4. rész, visszaemlékezés 4

Sziasztok! 

Gondolom láttátok, hogy oldalra kitettem egy chatet, írjatok csak nyugodtan, de linkeket/reklámokat nem kérek. 

Örülnék, hogyha nem csak egy-két ember tenné meg azt, hogy kattint párat és leír egy pár szót, hanem többen is akik olvastok. Én nem fogom kommentszámhoz kötni az új részeket, mert az nem fair azokkal szemben, akik veszik a fáradtságot és írnak véleményt. Nem vagyok kezdő, elkövettem már ezt a hibát én is, amit nagyon sokan csináltok, de felesleges. Nektek csajok pedig nagyon köszönöm! 

A történettel kapcsolatban annyit mondanék, hogy ha figyelmesen olvastok, akkor pár dolgot már észrevehettetek, idővel megtudjátok a titkokat. 

Az előző részben említettem, hogy ha többen kommenteltek, akkor majd sor kerülhet rá, hogy valakit meglepjek valamivel. Még nem találtam ki, pontosan mivel, de ötlet az van. Szóval hajrá, ha szerettek örömet okozni, okozzatok nekem is azzal, hogy írtok véleményt!

Puszi: Lori ^^

Két-három másodperc után sikerült ellöknöm magamtól, és egy jókora pofont kevertem le a bunkó látogatómnak. Zayn volt az, nem is tudom mit képzelt magában, hogy csak így rám ront és lesmárol. Szerintem nem fogta fel, hogy ami köztünk volt az csak a buli erejéig tartott.

— Te meg mi a f*szomat képzelsz?! — üvöltöttem rá egyből. Kiakadtam, már legszívesebben a második pofont adtam volna neki.
— Azt, hogy most azonnal megduglak — gonosz vigyor ült ki a képére, és a jobb kezével, amivel eddig a kezeim okozta piros foltot simogatta az arcán, most a csuklómat kapta el és szorította meg, majd az emelet felé kezdett vonszolni.
— Eressz el! Zayn! Eressz el! Ez fáj te s*ggfej! — hangom elég hisztérikusan csengett, kezdtem bepánikolni, hiszen senki nem volt a házban, valamit gyorsan ki kellett találnom, hogy elengedjen.

A kiabálással semmire nem mentem, hiába haraptam belé, hiába karmolásztam, ütögettem és kapálóztam, semmi nem használt. Alig telt bele egy percbe, és már a vendégszobában voltunk. Hevesen, durván csókolta ajkaimat, nyakamat, miközben kezei a ruhám alatt cikáztak. Már a melltartómat is sikerült kikapcsolnia, ekkor már ledöntött az ágyra, és fölöttem támaszkodott. Már zokogtam tehetetlenségemben. Lehet, hogy ha nem így történik, még élveztem is volna, nem vetem meg a kalandozásokat, na de ez az ember éppen próbált megerőszakolni. Igen, szerencsére csak próbált...

— Mi a p*csa van már?! — förmedt rá Zayn a megmentőmre, amint ő felhúzta rólam, és nekilökte az ajtónak.
— Mégis mi a francot csinálsz, haver?! — a kelleténél kicsit dühösebb, és hangosabb volt ez a kérdés Liam szájából. Könnyes szemmel néztem rá, és szipogva hátrahúzódtam az ágy sarkába.
— Menj el, nem látod, hogy dolgom van? — lökött Liamen egy erősebbet ez a f*szfej, és már indult volna felém újra, de szerencsére a megmentő rávetette magát.

Innentől már nem tudom, mi történt, mert Liam-et féltve kitört belőlem a sírás, térdeimet felhúztam, és ráhajtottam a fejemet. Meg sem mozdultam, csak hangos kiabálásokat hallottam előbb magam körül, aztán a földszintről. Fel sem fogtam, hogy egy ilyen kedvesnek tűnő srác hogy lett volna képes erre. Ha nekem lesz egy fiam, biztos arra fogom tanítani, hogy a lányok nem játékszerek. A szívüket kell megszerezni, nem a bugyijukat kell lerángatni. Más eset persze, hogyha eleve nincs is rajtuk...

Nem tudom, hogy csak pár perc, vagy fél óra volt, ameddig ültem az ágyon, csak arra lettem figyelmes, hogy valaki odakúszott hozzám, és magához húzott. Liam volt az. Nekidöntöttem fejem a mellkasának, és éreztem, hogy már biztonságban vagyok.

— Köszönöm — mondtam ki alig hallhatóan, de szívből jövően. Na de álljunk csak meg, Liam hogy került ide? Rá is kérdeztem gyorsan, szemeibe nézve.
— Zayn megkért, hogy hozzam el kocsival, mert beszélni szeretne veled. Elhoztam, és a kapuban vártam, de mivel nyitva maradt a bejárati ajtó, kihallatszott a kiabálás, és rohantam megnézni, mi történt — válaszolta kedvesen, majd kisimította arcomból a hajszálakat.

Nem tudtam sok mindent mondani, megöleltem, és úgy bújtam hozzá, mint pityergő kislány az apukájához ha megijed. Látszólag nem volt ellenére a dolog, sőt. Rengeteg puszit nyomott a fejemre, meg az arcomra, sőt, a végén még énekelt is. Szuper hangja van, bevallom, beleszerettem abba, ahogy énekel.

— Mesélj magadról, Liam, még alig ismerlek — kérleltem nagy, bociszemekkel.
— Hát... A tisztességes nevem Liam Payne. Huszonkét éves vagyok, Washingtonban születtem, ott is éltem. Három éve költöztem ide Harry-vel. Közös nevelőanyánknál nevelkedtünk, egyikünk sem ismeri a szüleit... Egyébként boldog gyerekkorunk volt, már babakorunk óta legjobb barátok vagyunk, anyu imádott minket. Vagyis még mindig, csak ritkán látjuk. Azért költöztünk ide, mert egyszer jártunk itt még nyolc évesen, Harry akkor hat volt, és megfogadtuk, hogy egyszer ez lesz az otthonunk. Már az első napon megismerkedtünk Louisszal, Niallel és Zaynnel, lakótársak voltak. Vicces mert nem volt hova mennünk, ők meg befogadtak minket. Hát azóta is együtt lakunk. Hm... Nem sok dolgot tudsz rólunk ugye? Énekesek vagyunk, One Direction néven futunk, mind az öten énekelünk, és így elég sok a bevétel. Emellett tanár szeretnék lenni, de nincs az éneklés mellett rá időm — és ezzel be is fejezte a nagy körvonalakban leírt élettörténetét. — Csukd be a szád — nevette el magát rám nézve.
— Jaj bocs, csak...nem tudtam, hogy híresek vagytok — néztem rá értetlenül.
— Leginkább a fiatalabb tinilányok ismernek minket. Harry a kiskedvenc.
— Pont Harry? Jézusom, legszívesebben felképelném, olyan pofátlan — nevettem el magam az estére gondolva. — És neked ma nem kell dolgoznod? — összevontam a szemöldököm, nem vagyok ennyire tisztában a sztárok életével.
— Á, kimenőt kaptunk, egy hét szabadság, és ez tegnap kezdődött el. Kiélvezem, hogy pihenhetek. Amúgy világhírűek nem vagyunk, csak itt az Egyesült Államokban vagyunk ismertek. Lesifotósok is csak ritkán támadnak ránk szerencsére. Most te is mesélj magadról.
— Loretta Anne Jensen a nevem, van egy kutyám, Baby, egyedül lakok itt. A szüleim nevelik a...kishúgomat... Ameliát, anyu divatcég fejese, apu meg bankár, van pénz, ők tartanak el engem is, mert még nem döntöttem el mi szeretnék lenni. Anyu azt akarja, hogy vegyem át majd a posztját, úgyhogy lehet, hogy ez lesz. Szeretek bulizni, meg beszélgetni az élt nagy dolgairól — nagyjából ennyit tudtam neki elmesélni hirtelen, Ameliáról viszont az igazat egyszerűen nem akartam megmondani. Még nem bízok benne, hiába kedveltem meg.

Persze ennyivel nem fejeződött be a beszélgetés, még rengeteg dolgot felhoztunk, nevettünk, viccelődtünk, és a Zaynes ügy teljesen elfelejtődött, örültem is neki. Furcsa módon egyikünk sem volt álmos, viszont iszonyú hamar beesteledett. Meg sem mozdultunk, csak annyit, hogy az eleinte ülő helyzetünkből fekvőbe kerültünk, és egymással szemben feküdtünk az ágyon. Liam telefonjának csörgése zavarta meg az idillt. Louis kereste, hogy hol van.

— Ideje mennem, nem akarok zavarni, már hét óra van — felült, és az ágy végébe csúszott. Egyáltalán nem akartam, hogy elmenjen, így odamásztam mögé, és átkaroltam a nyakát.
— Ne menj el — kérleltem. Elmosolyodott, és felém fordította a fejét, majd egy szempillantás múlva megfordult, és fölém kerekedett, így én háton feküdtem, Liam pedig felettem támaszkodott a karján.
— Miért? — kérdezte iszonyú aranyos mosollyal.
— Mert hiányoznál — nyögtem ki alig hallhatóan.

Több sem kellett, lassan közeledni kezdett arcom felé, barna szemei ajkamat pásztázták, és én ugyanígy tettem. Szívem zakatolt, próbáltam lassabban lélegezni. Behunytam a szemem, éreztem forró leheletét, majd ajkait ajkaimon.