2. rész, visszaemlékezés 2

Sziasztok! Meghoztam a következő részt, remélem ehhez már azért több kommentet kapok, mint az elsőhöz! :) 
Puszi: Lori





— Nem akartalak megijeszteni — emelte fel maga elé, védekezésképpen a kezét, és elmosolyodott.
— Te takarítottál volna — vontam vállat mosolyogva. Eddig ő volt az első, aki ezt váltotta ki belőlem. Öhm igen, az eddigi kemény tíz perc alatt amit a barátnőm házában töltöttem.
— Képzeld, sikerült volna — vágott egy vicces fejet, aztán mindketten elnevettük magunkat rajta. — Ja amúgy Liam — nyújtotta a kezét.
— Lori — ráztam vele mancsot, amolyan békekötés céljával, mert ő egész szimpatikusnak tűnt a Potterhez képest. — Ez a Harry gyerek valóban egy ekkora barom?
— Nem barom ő, csak szereti csapni a szelet a magadfajta szép lányoknak — kacsintott egyet, és erre már nem tudtam mit reagálni, mert bejött egy másik haverjuk is, az a nagyon szőke, olyan fura herceg típus. Mutatóujjával egymás után ránk mutatott, szemei pedig cikáztak közöttünk. Fogalmam nem volt róla, hogy ez most dilis, vagy mi baja lehet, főleg azután, hogy egy másodpercre kitágultak a szemei, száját is eltátotta, és kirohant a konyhából.
— Ez most komoly? — pislogtam fel Liamre értetlenül, majd belekortyoltam a narancslevembe.
— Ismerem mint a tenyeremet, de hogy ez mi volt, ne kérdezd -rázta meg a fejét körülbelül ugyanolyan értetlen fejjel, mint amilyet az előbb én vágtam.

Belenyugodtam, hogy erre nem fog fény derülni, de nem is érdekelt igazából. Elkönyveltem, hogy a banda egyetlen értelmes tagja minden bizonnyal Liam. Jó, talán egy kicsit túl gyorsan döntök, és mondok véleményt emberekről. Persze aztán lehet, hogy rosszul gondolom, és a végén még Harry oldalán kötök ki, és összeházasodunk, lesz ötmillió gyerekünk, és benépesítjük a világot. Mi?! Jézusom, hogyne, még csak az kéne, hogy ezzel a bohóccal...fujj.

A mellettem ácsorgó srác töltött magának is egy pohárba narancslevet, és pár percig csak kortyolgattunk, majd visszamentünk a többiekhez.

— Cica? — dugta az orrom alá a vodkás üveget Harry amikor visszaültem mellé. Kivettem a kezéből, és már emeltem a szám felé, de egy másodpercre megállítottam a kezemet.
— Ha még egyszer azt mondod nekem, hogy cica, ezt eltöröm a fejeden, érthető? — mordultam rá a szemébe nézve. Összevonta a szemöldökét, és lassan bólintott párat, mire én egy puszit nyomtam az arcára.
— Imádom ezt a csajt — nevetett fel.

A születésnapom kellőképpen meg lett ünnepelve, hogy azt mondjam. Jöttek még emberek, iszogattunk, sütögettünk, és sokat táncoltunk. Az egyik dal közben Zayn, az a nagyon barna hajú közeledni kezdett felém, hátulról megpuszilta a nyakam, és a csípőmet fogta miközben táncoltunk. Kellemes volt, már amennyire emlékszem belőle. Egészen jól összejöttünk ott a buliban, rémlik, hogy tovább folytattuk a táncolást, és meg is csókolt. Hm, igen, ez tiszta, nagyon jól csókol, szívesen folytattam volna, bár lehet, hogy folytattuk is, de az már kiesett. Ott a táncolás közepette mintha el lett volna vágva a szalag, és már csak az a kép ugrott be, hogy valaki befektetett Amber ágyába, és egy barna hajú fiú becsukta az ajtót.

— Hogy az a jó édes anyád... — erre a gyönyörű, kedves mondatra ébredtem másnap reggel. Alig bírtam kinyitni a szemeimet, nehéz volt megszokni azt a világosságot, ami a széthúzott függönyön keresztül bevilágított az amúgy világosra festett szobába.
— Mi a franc van? — nyögtem álmosan, fejemet forgatva a párnán. Kellett hozzá egy kis idő, mire feldolgoztam a tényt, hogy iszonyúan fáj a fejem, nem otthon vagyok, és valakik még vannak a szobában rajtam kívül.

Lassan felültem, és félig behunyt szemmel végignéztem a körülöttem levő dolgokon és személyeken. Jobb oldalamon a barátnőm békésen szunyókált, a lábamnál meg egy pucér srác éppen ébredezett. És a hang forrását csak ezután vettem észre. Niall szőke kobakja is előbukkant, méghozzá az ágy végénél, és szitkozódva pislogott fel rám.

— Lerúgott ez a szerencsétlen — bökött mutatóujjával a meztelenkedő Louisra, akinek szerencsére csak a hátsófelét láttam, mivel hason feküdt.
— És ezért keltettél fel, te barom?! — hátam mögül kivettem a kispárnát, és teljes erőből hozzávágtam a sráchoz, amit szegény Louis is megsínylett, ugyanis egy 'vááá!' felkiáltással, és kiguvadt szemekkel ráesett Niallre.

Ha tudtam volna, röhögőgörcsöt kaptam volna tőlük, de a fejfájás nem engedte, szóval inkább kimásztam az ágyból, és lábaimat magam után húzva kivánszorogtam a folyosó végén található fürdőszobába. Ahogy belenéztem a tükörbe, feltűnt, hogy eltűntek a ruháim. Valamelyik fiúnak a pólója volt csak rajtam a bugyi felett, de hogy kié, arra nem tudtam rájönni.

A ruhadarabokat ledobáltam, majd beálltam a zuhany alá, és homlokomat a csempének döntöttem. Jó volt a hűvös érzés a fejemnek. Enyhén a másnapossággal küzdöttem, pedig hajjaj, hányszor megfogadtam már, hogy nem iszok... Aztán ilyenkor mindig jön a kínlódás, meg a nyafogás részemről, bár még mindig jobb vagyok mint Amber, mert ő akkor egész nap rókázik. Szerencsétlen Vuk, annyiszor látja magát viszont a WC-ben, hogy az hihetetlen.

Eltelt legalább tíz perc, mire kikászálódtam a zuhanykabinból, és egy törölköző után nyúltam, amit aztán magam köré csavartam, és a mosdókagylóhoz mentem, hogy a szekrény mélyén rejtőző fogkefémmel normális leheletet biztosítsak.

És ilyenkor jön a kedvenc részem. Ott álltam egy szál törölközőben, vizes hajjal, és egy fogkefével a számban, erre valaki csak úgy benyitott. Meglepetten néztem felé, és kiköptem a fogkrémet. Már megint! Ilyen nincs!