1. rész, visszaemlékezés 1

Sziasztok! Hát szóval ez az első One Direction-ről szóló történetem, eddig rengeteg Jonas Brothers-öset írtam freeblogon. Nem vagyok rajongó, de szeretem őket, mint ahogy ti is, szerintem. ^^ Igazából nem akarok rizsázni, olvassátok el, véleményezzétek, nagyon örülnék a visszajelzéseknek. 
Puszi: Lori Jensen







— Terhes vagyok — hát sikerült kinyögnöm. Éppen itt volt az ideje, hogy ő is megtudja, mi a helyzet. Féltem tőle, hogy kiakad, féltem attól, hogy faképnél hagy, hiába bizonygatta, hogy szeret, és bármilyen helyzetben együtt leszünk. Egyszerűen nem tudtam mi lesz a reakciója...
— Terhes? — úgy kérdezett vissza, mintha nem tudná mit jelent ez a szó, csak üveges tekintettel nézett felém. Egyrészt megkönnyebbültem, hogy nem rohan el, másrészt pedig fájt, hogy szinte fel sem dolgozza a tényt, hogy kisbabánk lesz.
— Terhes — bólintottam. Lesütöttem szemeimet, és ujjaimmal kezdtem szórakozni miközben előre dőltem a széken. Ezeket a perceket sokkal jobban szerettem volna átugorni. Minden jobb a frusztráló várakozásnál, főleg ha olyan türelmetlen az ember, mint én.

Hopp! Na de hogy is kerültünk ide, a kínos pillanatokhoz? Hm, ha azt mondanám, hogy kezdjük az elején, fel kéne sorolnom, hogy melyik kórházban, hány kilóval, milyen néven születtem, szóval ezt hanyagoljuk. Inkább kezdem onnan, ahonnan jön az érdekes rész, ahol egy pillanat alatt megváltozott az életem.

Ez a nap csodásan indult. Szombat volt, július 6-a, a születésnapom. Betöltöttem a 21-et, juhú! Semmivel sem éreztem magam idősebbnek, sem érettebbnek, mint előző este, szóval ez eléggé illúzióromboló volt. Reménykedtem benne, hogy majd úgy fogom kinyitni a szemem, hogy közben egy villanykörte világít a fejem felett, hogy 'hű, megvilágosodtam', de semmi. Csalódottan grimaszoltam még az ágyamban pihenve, majd nagyot nyújtózva kimásztam a pihe-puha ágyikóból. Félreértés ne essék, nem vártam el ezt igazából, eddig sem történt semmiféle nagy bumm az évek során. Viszont ezzel most átléptem a határt, nagykorú lettem végre itt, L.A-ben is.

Kicsoszogtam telefonnal a kezemben a fürdőbe, és miután megmostam az arcom, már vigyorogva álltam be a zuhanykabinba, és frissítettem fel magam. Nagyban törölköztem amikor megszólalt a mobilom. Amber, az én bűbájos barátnőm volt az.

— Szia csajszi — köszöntem neki jó kedvűen. Tudtam mi lesz az első mondata, és már előre felkészültem, és pár centire elvettem a fülemtől a telefont.
— Boldog szülinapot Loretta! — üvöltött a vonal másik végéről. Hülye liba, de imádom.
— Imádlak — küldtem neki egy nagy puszit, és közben kihangosítottam, hogy fogat tudjak mosni.
— Este megünnepeljük. Kerti partit szerveztem nálunk, anyámék elutaztak a hétvégére, szabad a pálya. Nem leszünk sokan, csak pár srác, tudod akikről már meséltem...
— Mi a f*sz?! Legalább jól néznek ki? — összevont szemöldökkel bámultam magam a tükörben, és kiöblítettem a fogkrémet a számból.
— Ja, és nem melegek — ettől a hírtől aztán megkönnyebbültem, de tényleg. Mégis ki a tökömet érdekel, hogy melegek-e? Bulizni akarok, nem dugni. Szabad kezemmel a fejemre csaptam, és sóhajtottam egyet.
— Oké, hányra menjek? — nem volt más kérdés hátra, csak ez.
— Nyolcra. Várni fogunk, puszi — még mielőtt bármit is szólhattam volna, lerakta. Jobb is, így csak beletörődően megráztam a fejem, és a köntösömbe bújva lementem a földszintre,

Egyedül lakok egy nem túl nagy családi házban a kutyámmal, Baby-vel. Eredeti neve van, nemde? Még kamaszkoromban adtam neki... Baby az udvaron játszadozott, én meg összedobtam egy melegszendvicset, és az előre elkészített, és hűtőbe rakott kakaóból öntöttem a kedvenc bögrémbe, és amint a kaja elkészült, tálcával a kezemben kimentem az udvarra reggelizni.

Viszont ugorjunk egy kicsit, ez még csak a reggel. Ja, mellesleg Loretta Anne Jensen vagyok, ha még nem tudnátok, de elviselek mindenfajta becézést. Szóval...uh, mindig elvesztem a fonalat, bassza meg! Igen, hm, ez a nap igazából abból állt, hogy a szülinapi köszöntésekre válaszoltam, meg nyitogattam az ajtót az érkező ajándékoknak, amiknek természetesen a felét sem fogom használni. Például az egyikben, amit anyuék küldtek, egy szőrös kulcstartó (mintha egy macska farka lett volna) volt. Az dobozostól ment a kukába. Aztán végre eljött az este, és egy joghurt elfogyasztása után neki álltam a készülődésnek. Csak egy egyszerű nyári ruhát vettem fel papuccsal, a hozzáillő táskába bedobáltam pár cuccot, a hajamat kivasaltam, egy kis smink, és pontban 7:50-kor kocsiba ültem, mivel a barátnőmék tőlem 7-8 percnyi autókázásra laknak. Imádom a házukat, tisztára olyan mint a miénk (ja igen, anyámék a szomszédban laknak) amiben kiskoromban laktam. Az anyáink egy modellügynökségben dolgoznak, mindketten valami fontos tököm se tudja milyen posztban, naná, hogy jó dolgunk van. Beléptem a számkódos vaskapun, és besétáltam a hatalmas udvarra, majd egyből hátrafelé vettem az irányt, ahonnan már hallottam pár hangot.

— Megjöttem! — szóltam oda Ambernek mosolyogva, aztán körbepillantottam az embereken. Hét fiú volt, és velem együtt hét lány. Szóval ez egy ilyen társkereső parti, vagy mi a szösz?!
— Cicám, ők Harry, Zayn, Niall, Liam, Louis, és Annabell, a többieket meg ismered már — mutatott végig a társaságon, azok meg mind vigyorogva intettek.
— Leszel az én cicám is? — villantotta meg fogkrémreklámba illő mosolyát az a...Potter gyerek.
— Karmolok, ne akard kipróbálni — reagáltam le a dolgot, és elhúztam a számat. — Ezt már most utálom — jegyeztem meg a barátnőmhöz fordulva, aki nevetett rajta, és leült a lányok közé, nekem meg már csak a Potter mellett maradt helyem.

Vonakodva ültem le mellé, lábaimat keresztbe raktam, és próbáltam nem odafigyelni rá, hogy úgy vigyorog rám, mint a vadalma.

— Te mi a f*sznak örülsz? — csattantam fel és felé fordítottam a fejemet, mire körülöttünk mindenki röhögni kezdett.
— Neked — vágta rá kitágult szemekkel, de a mosoly lehervadt az arcáról.

Szemeimet forgatva álltam fel az asztaltól, és mérgesen a barátnőmre tekintettem, majd bementem a hátsó ajtón a házba, egyenesen a konyhába, ahol a jól megszokott mozdulatsoron mentem végig. A hűtőből kivettem a narancslevet, a szekrényből pedig a poharamat, amiből mindig iszok, és a konyhapultnak támaszkodva öntöttem bele az italt.

— Harry mindig ilyen — hallottam meg egy fiú hangját a hátam mögül, és majdnem kiesett a kezemből a pohár.
— Basszus! — fordultam meg a tengelyem körül, és így szembe találtam magam az egyikőjükkel. Harry egyik haverjával.