5. rész, visszaemlékezés 5

Sziasztok! 

Először is, nagyon köszönöm a kommenteket, remélem ehhez a részhez is írtok majd. ^^ <3

Még mielőtt elkönyvelnétek, hogy Lori és Liam összejönnek, szólok, hogy ebben a részben lesz meglepetés. Olvassátok, komizzatok, és...remélem tetszik! ^^

Puszi: Lori

Lassan, és lágyan csókolt. Édes ajkai levettek a lábamról, kezeimet a mellkasán felcsúsztattam a nyakába, míg ő oldalamat simogatta. Percekig nem váltunk el egymás ajkától, de levegő hiányában véget vetettünk a csodás pillanatnak. Elhúzódott, mindketten szaporábban vettük a levegőt, és egymás szemébe bámultunk. Rájöttem, hogy ez több mint barátság. Nem szerelem, viszont bejön eléggé. Eléggé? K*rvára tetszik.

— Nem vagyok normális... — rázta meg a fejét halványan mosolyogva, mire csak egy értetlen buta arcot kapott tőlem. — Nem hogy elvittelek volna vacsorázni, csak egyszerűen letámadtalak...
— Hát ha te ezt nevezed letámadásnak... — kuncogni kezdtem, erre ő meg persze „bedühödött”, és csikizni kezdett, amit nagyon utálok. A sírba lehet vele kergetni.
— Ne-he-he-he-heee! — röhögve könyörögtem, hogy fejezze be, de nem, annál inkább csinálta. Már a könnyeim folytak a nevetéstől, de Liam szintúgy röhögött, csak éppen az én szenvedésemen.
— Ezért nem szabad kiröhögni Liam Payn-t — mondta halál komoly arccal, aztán újra nevetésben tört ki. Ekkor már én sem a csikizés miatt nevettem, hanem mert egyszerűen jól éreztem magam vele.
— Különben meg nem kell vacsorázni vinni ahhoz, hogy lefektess. Már fekszem nélküled is — mondtam neki két nevetés közepette.
— Harry meg Zayn már biztos lerántotta volna rólad a bugyidat, de én ha hiszed ha nem, nem vagyok ilyen — kedvesen mosolygott, tudtam, hogy igazat mond. Már az első pillanattól fogva tudtam, hogy ő normálisabb, és ezt be is bizonyította. Valamiért megbízok benne, és ez jó érzés.
— Jó ilyen srácokkal találkozni — végigsimítottam a karján, majd loptam egy csókot, mire ő csak behunyt szemmel hümmögött. — Mit hümmögsz? — vontam fel a szemöldököm.
— Imádom ahogy csókolsz. Annyira puha, és édes az ajkad... — egyenesen a szemembe nézett, szemei csillogtak. Beharapta alsó ajkát, és mintha vívódott volna magában valamin.

Hát igazából ennyi volt ez a nagy jelenet, ha valaki azt várta, hogy Liammel már az első adandó alakalommal, alig egy nap ismeretség után lefekszek, hát sajnálom, csalódást kell okoznom. Ugyanis semmi nem történt a csókon kívül. Rendeltünk pizzát, amit aztán a nappaliban, további érzelemkinyilvánítás nélkül szépen elfogyasztottunk miközben a Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt-ot néztük. Nagyon sokat nevettünk, koccintottunk is egy csomószor, és ezt persze úgy, hogy egymás szemébe néztünk közben, mert ha nem, akkor hét év rossz szex... Ismeritek? Mert Liam nem ismerte, de most már tudja, és ezentúl mindig így fogjuk összecsapni poharainkat.

Sajnos hamar elment az idő, elég későre járt, úgyhogy két puszi, egy hosszú ölelés és köszöngetés után bepattant a kocsijába, és hazament, Én meg még lefekvés előtt elmosogattam, Baby-t pedig beengedtem éjszakára, tudniillik velem szokott néha aludni, hogy ne legyen egyedül. Nagyon fáradt voltam, nem telt el tíz másodperc miután tisztán, pizsamában behuppantam az ágyba, és elaludtam.

Reggel arra ébredtem, hogy valami nedves cucc kerül az arcomra. Ahogy észhez tértem, rájöttem, hogy valaki nyalogat. Hát elsőre Liam jutott eszembe, de rájöttem, hogy tegnap a számban nem ezt éreztem, majd odanyúltam, és akkor megvilágosodtam. A k*rva életbe, tiszta kutyanyálban úszott az arcom. Leszedtem magamról a dögöt, és bemásztam a fürdőbe. Megmostam az arcom, ezután pedig első dolgom az volt, hogy lefutottam Babyvel a lépcsőn, és kiengedtem az udvarra. Hálás volt, azonnal ment a bokrok közé, én meg azzal a lendülettel vissza az emeltre. Bevágódtam az ágyba, kezembe vettem a telefonom, és megnyitottam a két olvasatlan smst.

Szia Cicám! Elvihetlek vacsizni? Xoxo: Harry

Erre igazából nem tudtam mit válaszolni, hezitáltam, hogy mi lenne a helyes. Végtére is, mit veszíthetek? Lesz egy jó estém, finom kaja a pocakomban, és ennyi.

Potter! Benne vagyok, gyere értem 8-ra. Lori

Miután elküldtem, jöhetett a következő, ami igazából teljesen lényegtelen volt, anya írt, hogy ugorjak be hozzájuk, mert régen láttam Ameliát. Hát de istenem, ha egyszer nem akarom látni...?

Neki nem válaszoltam, leraktam a telefont, és...visszaaludtam. Mégis mi értelme lett volna felkelnem már tízkor, amikor bőven volt időm? Semmi.

Még órákig aludtam, álmodtam mindenfélét, jól esett a pihenés. Alvás után rávettem magam, hogy ebédeljek, meg hasonló nyalánkságok. Nem sorolom fel, mert kibaszottul unalmas, semmi értelme.

Este hétkor kezdtem készülődni. Vagyis ekkor már fürödtem, a hajam is nagyjából meg volt száradva, már csak az volt hátra, hogy sminkeljek, ruhát válasszak, és a hajamat behullámosítsam. Nem öltöztem túlságosan ki, zöldet párosítottam feketével, a végén kalapot raktam a fejemre, és minden kiegészítővel, fehérneművel, és táskával kiegészítve vártam Harry érkezését.

Lassacskán csengettek is. Átjutott a lelkes kutyámon, és mosolyogva pislogott rám, majd végigmért. Melleimnél megakadt a szeme, és hümmögött kettőt, aztán észhez térítettem. Csak akkor láttam, hogy egy csokor virág is volt a kezében.

— Virágot egy angyalnak — nyújtotta át, és derekamnál fogva magához húzott.
— Nagyon aranyos vagy, Potterke — mosolyogtam rá bájosan, és elvettem a csokrot, amit aztán egy üresen álló vázába dugtam az előszobában. Na de előtte, mielőtt elszabadultam volna, még egy nagy puszit nyomott az arcomra.
— Nagyon csini vagy Cicám — vigyorogva újra legeltetni kezdte rajtam a szemeit.
— Kösz, tudom — megjátszósan hátradobtam a hajam, amin felnevetett.
— Menjünk — nyújtotta a kezét, én pedig elfogadtam, és mancsába csúsztattam a kezem.

Így mentünk ki a kapu elé, ahol az út szélén parkolt egy szinte ugyanolyan autó, mint amilyen Liamnek van. Kinyitotta előttem az ajtót, és még be is csukta, mint egy igazi úriember. Azt nem mondta, hová megyünk, de ő sem volt túlöltözve, egy egyszerű fehér póló volt rajta, felette sötétkék zakóval, és fekete farmert viselt. Jól nézett ki, tényleg.

Egy egyszerű kis étteremnél parkoltunk le, tíz percnyi kocsikázásnyira hazulról. Ismertem a helyet, jártam már ott egyszer, de azóta fel lett újítva, és a neve az lett, hogy Gabby&Brooke. A név borzalmas, viszont a hely belülről is hangulatos. Leültünk egy távolabbi sarokban húzódó asztalhoz, és azonnal jött is a pincér az étlapokkal.