12. rész, visszaemlékezés 12

Sziasztok! 
Hát nagyon nem tetszett, hogy alig kaptam kommentet, de mindegy... Most elég hosszú lett a rész a többihez képest, nem lett túl izgi, de kiderül, hogy mit akar Louis. Érdekes. 
Várom a véleményeket, és ne felejtsétek, a 15. részhez érkezett komik után a 10-től összeírom a neveket, és ki lesz sorsolva a győztes. De csak azok közül persze, akik nem egy részhez írtak... A meglepi pedig még titok. ^^
Puszi: Lori ^^







— Mit szólnál, ha most megcsókolnálak? — felvont szemöldökkel nézett rám, és gondolom vágjátok, hogy mi volt a reakcióm. Ledöbbentem.
— Neked meg mi a f*szom bajod van? — értetlenül néztem rá, reménykedtem benne, hogy csak rosszul hallottam.
— Elmondok valamit, de csak akkor, ha nem mondod el senkinek — lehajtotta a fejét, és egyenesen az autó kormányára szegezte tekintetét.
— Esküszöm, hogy tartom a szám.
— Én...szerelmes vagyok...
— De hát ez tök jó!
— Harrybe — fejezte be a mondatot, mire én igazából totál lefagytam.
— Mi a szar?! Meleg vagy?!
— Halkabban már Lori, a f*szomat!
— Ezt ő tudja? Vagyis tud róla valaki?
— Liam. Meg már te. Kussolj. Csak azért mondtam el, mert te vagy a nője...

Komolyan mondom, fogalmam sem volt róla, hogy ez mégis mi. Louis szerelmes Harrybe, és erről csak Liam és én tudunk? Miért lesz ettől jobb neki? Egyből arra gondoltam, hogy majd ezzel akarja elérni biztos, hogy „szakítsunk”, hogy legyen esélye. Inkább megráztam a fejemet, és kiszálltam a kocsiból miután elköszöntem egy gyors köszi, sziával.

A házba mentem, Baby nyöszörgött, úgyhogy beengedtem, és beültünk tévét nézni. Váltogattam a csatornákat, és képzeljétek, egy One Direction klip ment az egyik noname zenecsatornán. Vigyorogva néztem, ahogy a srácok produkálják magukat. Amikor Zayn jelent meg egyedül a képernyőn, elhúztam a számat. Még mindig a hideg futkosott a hátamon attól, hogy rá kellett gondolnom. Amit művelt, azt...nem fogom soha elfelejteni. Bele se gondoltam még, hogy mi lett volna Liam nélkül. Annyit köszönhetek neki, és annyira aranyos... B*szd meg, totál elkalandoztam. Olyan unalmas volt ebben a pillanatban az életem, hogy legszívesebben szögre akasztottam volna magam, vagy a franc tudja. Elakartam menni aludni, de gondolom voltatok már ti is úgy, hogy testileg tök fittek voltatok, lelkileg meg hullák. Na, én azt csináltam, hogy felcaplattam a szobámba, előhalásztam egy rövidnadrágot, ujjatlant, cipőt, és fehérneműt. Egy szál bugyiban táncoltam egy sort a felhallatszódó Call Me Maybe-re, aztán pár perc múlva már hajgumi után kutattam a fürdőben. Csodás rend volt, egészen addig amíg bele nem nyúltam a szekrénybe. Utálom, hogy mindig eltűnnek a hullámcsatok és a hajgumik, hiába veszek hatvanat mindegyikből. És naná, hogy mindig a drágábbik, erős gumi tűnik el. Biztos manók járnak a házamban. P*csába!

Tehát sikerült összegumiznom a hajamat, aztán leugráltam a lépcsőn, egyenesen a kutyámhoz sétáltam a nappaliba.

— Gyere cuki, elmegyünk futni — intettem neki a fejemmel mire farok csóválva lehuppant a kanapéról, és a bejárati ajtóhoz sprintelt. Tiszta bolond.

Kikapcsoltam a tévét, a mobilomat zsebre raktam, aztán bezártam magunk után az ajtót. Baby a pórázt a szájában hozta, és a kapu előtt ráraktam. Innen pedig indulhatott a kocogás, amit nem csak én, hanem ő is nagyon szeret.

Egészen a barátnőm házáig futottunk. Ott szépen lelassítottunk, és hezitáltam, hogy becsengessek-e. Kell beszélnünk egyáltalán? Vagy mi legyen? Alsó ajkamat beharaptam, és körbenéztem. A kód beírása helyett csak csengettem, és vártam, hogy Amber kiszóljon.

— Tessék — hallatszott a lány álmos hangja, és ásított egy nagyot. Nem szokott eddig aludni...
— Lori vagyok — mondtam nemes egyszerűséggel, és már hallottam is, hogy zörgött bent picit, és nyílt a kapu.

A kutyáról levettem a pórázt, hagytam, hadd szaladgáljon az udvaron amíg én bementem a barátnőmhöz egy kis beszélgetésre. Meglepően nyúzott fejjel lépett elém a bejáratnál. Egymásra néztünk, tetőtől talpig felmérve a másik kinézetét és elnevettük magunkat. Én totál leizzadtam, ő meg zombiként ácsorgott mamuszban és köntösben... Melyik a gázosabb? Szavazásra bocsátom...

— Na mi van, ribanc? — kérdeztem a fejemmel biccentve. Kérdőn néztem rá, és megfogott a karomnál fogva, hogy az ebédlőbe húzzon.
— Zaynnel tegnap este egy hotelben voltunk. Te...eszméletlen az ágyban. Komolyan, imádom. Alig bírtam ki azt a pár percet amíg felértünk a szobába. Majdnem a liftben...
— Hé már! K*rvára nem érdekelnek a részletek.
— Jó, akkor mesélj, Harry milyen? Elég nagy a himbilimbi? — húzogatta a szemöldökét, és közben kidugta a nyelvét.
— Ez a hülye segg miket mesélt neked? Vágod, hogy megakart erőszakolni? Vagy ezt hogy adta neked elő?

Itt volt az a pillanat, hogy Ambernek leesett az álla. Semmit nem tudott. Naná, Zayn kanos volt, persze, hogy játszotta a cukifiút, gondolta, hogy nem fog beválni amit nálam próbált. A csaj meg totál naiv, nem ismeri fel a helyzetet. Komolyan, milyen pasi az, aki egy pár hetes haverság után egyszer csak elmegy hozzád, és megdug? Mert náluk ez volt a helyzet.

Elmeséltem neki mindent. Az utóbbi időben nem tudtunk beszélni, így elég sok részlet volt, csak azt nem árultam el, hogy Louis mit mondott a kocsiban... Még én sem fogtam fel igazán.

Na...mit vártok még? Nem volt semmi különleges, senki nem keresett, útközben hazafelé a rendőrök nem kapcsoltak le, sőt, még a fiúkkal sem találkoztam. Hiányzott is a buta fejük, pedig amúgy nem szoktam ennyi idő alatt megszeretni az embereket. Jobb szeretek egyedül lenni, mármint Ambert kivéve. Vele bármennyi ideig szívesen vagyok, de mással nem. Erre az az okom, hogy már nincs türelmem hozzá, hogy megismerjük egymást teljesen az emberekkel. Ez az öt fiú meg hát...édesek. Ja nem, Zayn nem, Niall nem olyan szimpatikus, hogy annyira izgasson (haha), Louis...hát lehet, hogy jóba lehetünk még. Harry és Liam pedig egy olyan kategória, ami...közel áll a szívemhez, talán. Harry a tesóm. Tudom, fura ez így, de mégis. Liam pedig olyan furcsa, nagyon jó fej, és bevallom, vonzódom hozzá. Az ő részéről meg nem vagyok biztos semmiben.

Otthon igazából kicsit dühös voltam, mert alig, hogy hazaértem, már meg is szólalt a telefonom. Anyu hívott, hogy másnap lepasszolják nekem a kisasszonyt, vigyázzak rá. Oké, belementem. De amikor meghallottam, hogy Baby úgy nyüszít, mint a mentőautók, hirtelen szinte a szívinfarktus kerülgetett.