8.rész, visszaemlékezés 8

Na halihó!

Itt van a beígért rész, mivel már sokkal többen írtatok, mint szoktak. ^^ Imádlak titeket, köszönöm, remélem ez a rész is tetszeni fog! Kérem ám a véleményeket! ;)

A csajszira való szavazást már le is veszem, marad az eredeti Lori. :) Köszi ezt is! A szereplők bővültek és bővülni fognak, remélem az is tetszik. :)

Nem húzom az időt, továbbra is áll a nyerés lehetősége, és ha ugyanígy komiztok, holnap is hozok új részt.

Puszi: Lori ^^

Megugrottam ijedtemben, a szívemhez kaptam, és azonnal hátrafordultam.

— B*szd meg! Nem vagy normális Louis, a frászt hoztad rám — förmedtem rá. Próbáltam lenyugodni, és lassabban venni a levegőt, de már azt fontolgattam, hogy hogy bosszulom ezt meg.
— Bocsi, nem tudtam, hogy ilyen rossz a lelkiismereted — vigyorodott el a bunkó visszaszólása után.
— Menj a fenébe — csaptam meg kacagva a vállát.
— Onnan jöttem, még nem akarok visszamenni. Na, de mit veszel nekem? Kapok egy túrórudit? — nagy kölyökkutyaszemekkel nézett rám, aminek nem tudtam ellenállni. Bedobtam a kosaramba egy családi csomagot, aztán a srác felé nyújtottam a bevásárlókosarat.

Szó nélkül, mosolyogva átvette, és még egy puszit is nyomott az arcomra. Közölte, hogy ő igazából csak gumicukorért indult, és tudjátok hol kötöttünk ki a vásárlást követően? Természetesen, nálam. Louis vezette a kocsimat, azt mondta, az édességért cserébe amit vette neki, ez természetes, hogy sofőrködik egy kicsit. Mondjuk nem szeretem, ha más vezeti az autómat, de ez esetben kivételt tettem. Tudjátok milyen szemekkel tud nézni? Szörnyű...

— K*rva jó házad van! — sipákolt ez a hülye ahogy beléptünk az otthonomba. Az egyik szatyor nála, a másik nálam volt.
— Tudom, az enyém — vontam vállat, majd besétáltam a konyhába, hogy egyből bepakoljak mindent a hűtőbe.
— Főzöl nekem? — kérdezte csak úgy az egyik pillanatban. Szemöldököm a magasba csúszott, és egy határozott nem jött ki a számon.
— Bogaram, nem vagyok az anyukád — jegyeztem meg neki, és bevágtam a hűtőajtót.
— Segítek! De szörnyen éhes vagyok — már megint azokkal a szemekkel nézett, és szomorú fejet vágott. Nagyot sóhajtottam, és mivel magamnak is főznöm kellett ebédet, beadtam a derekam.
— Csak ne gyújtsd fel a konyhát.

A főzéstudományom egyébként nem korlátozódik a rántottára és a spagettire, de most mégis az egyszerű, por alapú sajtosmakaróni került az étlapra. Miközben főzőcskéztünk, nagyon sokat nevettünk, és beszélgettünk. Ahhoz képest, hogy még csak a bulin ismerkedtünk meg, a kínos csendek teljesen elmaradtak. Előző életünkben biztos együtt tereltük a nyájat. Amíg a tésztára vártunk, hogy megfőljön, bedobtam egy energiaitalt, ami már nagyon kellett ahhoz, hogy ne essek össze a konyhakövön.

Amúgy csak így sutyiban megmondom, mi a helyzet. Ez nem sajtosmakaróni volt, hanem sima spagettitészta, aminek a tetejére sajtot reszeltünk. De finom volt... És gyorsan megvolt, ami a korgó gyomrú srácnak nagyon bejött.

Az ebédlőben kajáltunk, egyikünk sem tudta befogni a száját. Hülyébbnél hülyébb dolgokat magyaráztunk, és már vörös volt a fejünk azután, hogy Lou-nak kiesett a szájából a tészta. Képzelhetitek meddig tartott elfogyasztani azt a tányérnyi ebédet.

— Kidurranok — simogatta szuszogva a hasát Louis a második nagy tányér makaróni után.
— Egy igazi haspók vagy — mondtam neki mosolyogva.
— Legalább nem kellett egyedül enned. Unalmas lett volna. Így meg még az agyunkat is szétröhögtük.
— Igaz. Na gyere — intettem neki a fejemmel a nappali felé —, lessük a tévét.

Bólogatni kezdett, és nyögve, a kilencedik hónapban járó terhes nőre hasonlító mozgással felállt az asztaltól, és betrappolt utánam a kanapéhoz. Kényelmesen elhelyezkedtünk, én a lábára hajtottam a fejem, lábamat pedig kicsit felhúztam, és bekapcsoltam az agyb*szogatót. Csak így hívom, mert egyébként nem nagyon szeretem, de unalmas perceimben jó elfoglaltság.

Valami karácsonyi film ment (július kilencedikén!), és egy idő után hallottam, hogy Louisnak hátraborult a feje, és hangosan horkolni kezdett. Elmosolyodtam, majd pár perc múlva én is majdnem álomba merültem. A telefonom rezgése ébresztett fel, és ahogy felvettem a telefont, meghűlt bennem a vér.